Egyre inkább átmegy a köztudatba, hogy az állattartás hatékonysága rendkívül alacsony. Vagyis túl sok energia, takarmány és víz, illetve túl nagy földterület kell hozzá, miközben túl sok üvegházgáz termelődik. Az utóbbi években ezért egyre nagyobb figyelem vetül az alternatívákra. A legkézenfekvőbb természetesen az, hogy csökkentsük drasztikusan az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, és a növényekre alapozzuk a táplálkozásunkat (ami egészségügyi szempontból is egyértelműen előnyös lenne).
Azt azonban nem lehet várni, hogy mindenki vegán legyen, már csak azért sem, mert bizonyos esszenciális tápanyagokat nem vagy csak nagyon nehézkesen lehet beszerezni a növényekből, ráadásul a vegánoknak szánt élelmiszerek jelentős része ugyanolyan „ultrafeldolgozott” (és így a dietetikai konszenzus szerint káros az egészségre), mint az állati eredetű készételek.
De a különböző állati fehérjék környezeti terhelése is eltérő, így azzal is a bolygónk kedvében járhatzunk, ha kevésbé környezetromboló módon termelhető húsra váltunk. A legsúlyosabb természeti hatásai egyértelműen a marhatartásnak vannak, míg a konvencionális húsok közül az intenzív módon nevelt csirkék alakítják a befektetett energiát leghatékonyabban fehérjévé. Persze, ezek kapcsán másfajta etikai dilemmákba ütközünk, mert nyilván borzalmas az élete egy csirkének, amely olyan zsúfolt ketrecben kénytelen tengődni, ahol jóformán megfordulni sem tud.
De az igazán fenntarthatóan termelhető húsok kedvéért kissé egzotikusabb forrásokat is számításba kell vennünk. A Nature kiadói csoporthoz tartozó Scientific Reports című folyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmány szerint például a kígyók, konkrétan a pitonok számítanak a leghatékonyabb húsforrásnak, bár egyelőre szinte csak Thaiföldön és Vietnámban működnek „húskígyókat” tenyésztő farmok (miközben ellenméregtermelő farmok sok helyütt vannak). A sydney-i Macquarie Egyetem biológusai 5000 kockás pitont és szalagos tigrispitont vizsgáltak egy éven keresztül, és megmérték, hogy millen gyorsan nőttek, mennyit és mit ettek, illetve mekkora lett így a vágósúlyuk (vagyis az élelmiszerként hasznosítható izmaik tömege).
Az eredményekből kiderült, hogy a pitonok hasznos tömegüknél csupán 1,2-szer nagyobb tömegű táplálékot igényelnek. Ez az arány 1,5 a lazacnál, 2,1 a tücsöknél, 2,8 a baromfinál, 6 a disznónál és 10 a marhánál. Magyarul egy marha kifejlődéséhez a vágósúlya tízszeresének megfelelő tömegű takarmányt kell elfogyasztania. Csakhogy azért nem ennyire rózsás a helyzet, hiszen a pitonok ragadozók. Vagyis nem közvetlenül eszik meg a termelőszervezeteket (a növényeket), hanem azokat köztes lépésként még egy másik növényevő állatnak is el kell fogyasztania. Ez jelentősen csökkenti a hatékonyságot, hiszen a növényevő szintjén is sok energia elveszik, amit a létfenntartására és a hőmérsékletszabályozására fordít, így nem tud a teste felépítésére fordítani.
E kritikákra úgy reagálnak a tanulmány szerzői, hogy a pitonok valóban húst esznek, de ez a hús származhat a lehető legrosszabb minőségű forrásból is. A kígyók például boldogan megeszik a csapdázottkártevő rágcsálókat vagy a halva született malacokat is. Vagyis az állatifehérje-hulladékkal lehet etetni őket, ami a szerzők érvelése szerint sokkal fenntarthatóbb, mint a növényevő háziállatok táplálására folytatott intenzív növénytermesztés. Jelenleg a világ termőföldjeinek csupán 55 százalékán termesztenek emberi táplálékot, a földek 36 százalékán állati takarmányt, a fennmaradó részen pedig bioüzemanyagot és egyéb ipari alapanyagokat.
A kígyóhús propagálói szerint ellátásbiztonsági szempontból is előnyösek a kígyók, hiszen akár négy hónapig is kibírják evés nélkül, és eközben alig veszítenek a testúlyukból. Vagyis a kígyótenyésztés gond nélkül átvészelheti az élelmiszeripar napjainkban egyre gyakoribbá váló ellátási nehézségeit, például ha valamilyen krízis miatt hirtelen az egekbe emelkedik a takarmány ára. Másrészt a kígyók valószínűleg nem olyan okosak, mint a madarak vagy az emlősök, így vélhetően nem okoz nekik akkora szenvedést, ha az egész életüket egy apró tartályban kell leélniük.
Persze, a legfontosabb kérdés, hogy lesz-e nyugati ember, akit rá lehetne venni a kígyóevésre. Ha lehet belőle pörköltöt és rántott húst csinálni, akkor ez nem kizárt.
