Nem egyszerű kiválasztani a majdani landolások, illetve a tervezett állandó bázisok helyszínét a Holdon. Általában a remélhetőleg sok vizet tartalmazó térségek csábítják az űrkutatókat, hiszen a hosszú távú tartózkodáshoz mindenképpen elő kellene állítani az ivóvizet, de közben millió egyéb szempontra is figyelni kell, hiszen más körülmények esetleg élhetetlenné tehetik a már kinézett régiókat.
Ilyen körülmény lehet a földrengés- (holdrengés-) veszély. A Smithsonian Intézet, a Marylandi Egyetem és a NASA kutatói az Apollo-kuldetések által a Holdra telepített szeizmométerek és a Hold körül keringő Lunar Reconnaissance Orbiter szonda adatait elemezték, és így kapcsolatot találtak az Artemis-3 leszállására kinézett déli-sark közeli régióban látható törésvonalak és a holdrengések között. Az egyik legerősebb mért holdrengés 1973. március 13-án történt, és a most azonosított egyik törésvonallal függhetett össze.
A nyilak jelzik az egyik törésvonalat a Hold déli pólusa térségében (Fotó: NASA)
A holdrengések alapvetően ugyanúgy működnek, mint a földrengések: a deformálódó holdfelszín a törésvonalak mentél elmozdul, ami feszültséget okoz, és e feszültség a rengés során szűnik meg. A feszültséget alapvetően az okozza, hogy a Hold magja több százmillió éve folyamatosan hűl, emiatt pedig az egész égitest zsugorodik. Minthogy a Hold felszíne kevésbé tömör, mint a földfelszín, alapvetően laza por alkotja, ezért a rengések sokkal nagyobb kiterjedésű földcsuszamlásokat (holdcsuszamlásokat) okozhatnak, ami hatalmas veszélyt jelenthet az űrhajósokra, illetve az infrastruktúrára és a járművekre.
Sajnos a földcsuszamlások szempontjából éppen az a Shackleton-kráter tűnik az egyik legveszélyesebb helynek az egész Holdon, amit az Artemis-küldetések során meg terveznek látogatni, mert abban reménykednek, hogy a kráter árnyékos mélyén nagy mennyiségű vízjég lehet. Az a következő években fog kiderülni, hogy a NASA értékelése szerint megéri-e a remélt víz és más kincsek felfedezése a földrengések és földcsuszamlások jelentette kockázatot. Az elsőként leszálló Artemis-3 küldetést jelenleg 2026-ra tervezik, ami már egy év késést jelent az előzetes tervekhez képest, és nincs biztosíték arra, hogy nem lesz több halasztás.
