Hatalmas meglepetésre egy vizsgálatból az jött ki, hogy az olaszok történetmesélés közben sokkal többet használják a kezeiket a magyarázat segítése érdekében. A Lundi Egyetem kutatóinak kísérletéből azért ennél több felismerés származott: kiderült, hogy az eltérő kulturális közegből érkezett emberek gesztusai nem csupán mennyiségükben, de minőségükben is különböznek. Az olaszok máshogy kísérik gesztusokkal a mondanivalójukat, ami a történetmesélési szokások különbözőségét tükrözi.
A kísérletben az egyetem szicholingvisztikai laborjának munkatársai 12 olasz és 12 svéd alanyt kértek meg arra, hogy meséljék el a nekik mutatott 90 másodperces film lényegét. A videó a nálunk is méltán népszerű Pingu című gyurmafilmsorozat egy részlete volt, ami egy pingvin nem túl komplex kalandjairól szól. A karakter nem is beszél a filmen, ami a kutatók számára direkt előnyös volt, hiszen így az alanyok nem ismételhették meg automatikusan azt, amit a figura mondott, hanem a történet sajátos interpretációját kellett előadniuk.
Pingu
Az alanyok előadását videóra vették, de nem a beszédükkel foglalkoztak (bár ezt ők nem tudták), hanem a kézmozdulataikkal. Kiderült, hogy az olaszok kétszer annyit gesztikulálnak, mint a svédek: miközben száz szót mondtak ki, 22 gesztust képeztek a kezeikkel, míg a svédek csak 11-et.
De az olaszok nemcsak több gesztust használtak, de ezek funkciója is eltért: ők a mondanivalójuk fontosabb elemeit emelték ki a kézmozdulataikkal: jelezték a hallgatónak, hogy mikor következik új információ, mikor lép be új szereplő, mikor jön szerintük különösen fontos részlet. Vagyis a beszéd közvetlen befogadását segítették, a kézmozdulataikat a kutatók pragmatikus gesztusoknak neveztek. A svédek ezzel szemben inkább illusztrálták az elbeszélést. Vagyis nem figyelemfelhívó, hanem jellemző gesztusokat használtak. Például amikor a karakter gyalogolt, akkor ezt eljátszották az ujjaikkal.
Ennek egy lehetséges magyarázata lehet, hogy a különböző kultúrákben felnőtt emberek eltérő módon konstruálják a történeteket, és a narratíva elemeinek más-már értéket tulajdonítanak. A kézjelzéseik pedig a fontosnak értékelt beszédkomponensek kiemelését szolgálják. De ez jelen pillanatban még csak spekuláció.
