Az aktív fertőzöttek száma 822-vel, a gyógyultaké 21-gyel, a kórházban ápoltaké 62-vel, a lélegeztetőgépen lévőké pedig 7-tel nőtt 24 óra alatt.
Belföld
Újabb botrány a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság intézményeinél. Ezúttal a Kossuth-gyermekotthon és Fővárosi Kirendeltség öt gépkocsibeszerzésének körülményeiről rántjuk le a leplet.
Délutánra csökkenhet a felhőzet, de nem lesz több 21 foknál.
Arról szólt a privatizáció, hogy jött a Nyugat, és azt mondta „add el nekem a fűrészedet, hogy ne tudj dolgozni”. Utána meg persze azt, hogy „mostantól az én fűrészemmel dolgozol”.
A főpolgármester reméli, hogy egyszer majd nálunk is elismerik a segíteni vágyást, és nem büntetik.
Kincses Gyula aggódik a már tapasztalható kapacitáshiány miatt, de Kunetz Zsombor sem érti az „eszement vándoroltatást”.
A cég szerint a ferencvárosi közterület-felügyelet folyamatosan ellenőrizgeti őket.
Forradalmi újdonságokról nincs szó, és mindegyik intézkedés csak jövőre lép életbe.
A Vadhajtások munkatársa most nem provokált senkit sem.
A Párbeszéd szerint a járvány miatt egyik ellenzéki párt sem támogatja, hogy legyen százezres tüntetés október 23-án.
Mi történik olyankor, ha a miniszter azt hiszi, hogy már nem látják a kamerák?
A visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések.
Magánéletével indokolja távozását a fideszes Kucsák László.
Magyarország a svéd útra lépett, lezárások helyett a lakosságra bízzák a járvány kordában tartását.
Szeptember utolsó napjaiban kapják az iskolák a hőmérőket.