Csökken a káresetekhez kivonuló hivatásos tűzoltók száma a szakszervezeti vezető szerint.
Belföld
Ha minden jól megy, csak két hétig. De még mindig semmi hír a közösségi közlekedés 12 milliárdos állami támogatásáról. 65 ponton módosítják az idei költségvetést.
Egy vontatmány nélküli kamionnal ütközött Monor közelében.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.
Magyarország miniszterelnöke úgy gondolja, hogy felül tudja írni a fizikai- és biológiai valóságokat politikusként – írja a szakértő.
A kormány szerint a környezet várhat: első a gazdaság újraindítása.
A negyedik hullám novemberben tetőzhet Rusvai Miklós víruskutató szerint.
A Momentum elnöke korábban bűnözőnek nevezte a felcsúti polgármesterből lett nagyvállalkozót.
Összesen egymilliárd forint sorsáról dönthettek a budapestiek.
A miniszterelnök-jelöltek kétszer is összecsaphatnak.
Önkéntes segítők jelentkezését várják.
A rendőrség biztonsági őrének kínálta a kábítószert egy férfi.
Erősen emelkedő tendencia jellemzi Budapest és Szeged szennyvízmintáit.
Jövő héten oltási kampány indul az iskolások számára.
Az amerikai készítmény második és harmadik fázisú vizsgálatában vesz részt az intézmény.