Arra is kitért, jó tanuló borsodi, nógrádi, és Heves megyei középiskolásokat hívtak meg a csütörtök esti meccsre.
Belföld
Horváth Ákosnak esze ágában sincs visszalépni.
A DK egy helyi tagja egy hangfelvételen arról beszélt: a Fidesz szavazókat küld, hogy az MSZP-s Papp Ildikóra szavazzanak.
Szerintük nincs hatályban olyan jogszabályi rendelkezés, amely a koronavírus elleni védettség igazolását a kollégiumi férőhelyek igénybevételének feltételeként írja elő.
A József Attila-díjas magyar íróval beszélgettünk a választók hergeléséről, élhetetlenné tevésről, morálisan épekről és a barbárok öröméről. Interjú!
Felhő lesz az égen, de esővel nem kell számolni.
Korábban Csányi Sándor invitálta őket a mérkőzésre.
A külügyminiszter szerint a nyugati világ hibát hibára halmoz.
Ki kell adni az OLAF-nak a nyomozásuk aktáit. Az ezt elérő aktivistával beszélgettünk.
Az érzelmi alapok nélküli, futó kapcsolatokról is említést tesznek.
Ezzel száznegyvenkilenc helyett lépett előre.
Összevonják a portál gazdasági rovatát a Napi.hu-val, és új főszerkesztőt kap a Dívány.
Politikai mozgásterük viszont szerinte van.
Az egyesek által erősen vitatott maszkhasználat mellett tör lándzsát az egészségügyi szakértő.
Az oltás hatékonysága néhány hónap alatt elhalványul, ezért minél hamarabb meg kellene kapnia az embereknek a harmadik vakcinát – véli Vattay Gábor.