A kórházakban csak a sürgős, nem halasztható műtétek végezhetők.
Belföld
Az összes tao-támogatást tartalmazó listát Budapest vezeti, ám a sorban második Felcsút, megelőzve Győrt és Debrecent is.
A petíciót elindító építészek szerint szakmailag hamis, és több ponton megkérdőjelezhető a Vár 1944 előtti állapotának visszaépítése.
A miniszterelnök újabb videót tett közzé a Facebookon a járvány elleni védekezésről.
A nyírábrányi beteg már a harmadik megyei illetőségű fertőzött.
Ahol ezt nem tudják megoldani, jelezni kell a fenntartónak.
Falus András Széchenyi-díjas tudós azt mondta, a szakmai modellek szerint Magyarországon egy hét múlva 1-2 ezer, két hét múlva 40-50 ezer fertőzött lesz.
Jogos elvárása Magyarország polgárainak, hogy naponta pontos és alapos tájékoztatást kapjanak, és ebben az elvárásukban az újságírók képviselik őket – írták.
Harangozó Tamás azt is bírálta, hogy Kovás Zoltán „leszólta” a Magyar Orvosi Kamara korlátozó javaslatait.
Ezúttal már 368 új halálesetet regisztráltak.
Azt javasolták a kormányfőnek, hogy a propagandára, állami médiára, stadionokra és konzultációra költendő pénzt a munkahelyek megmentésére költse.
Ez most egy olyan helyzet, amikor a köztünk, mellettünk, velünk élő idős, magyar embereket meg kell védeni. De tényleg, komolyan, hiszen baj van. És ebben most egyáltalán nem segít az uszítás.
Kovács Zoltán alig néhány kérdésre válaszolt. A vírusban elhunytról továbbra is csak annyit tudni, hogy 75 éves volt.
A főpolgármester levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt.
Egyetértettek abban, hogy a vírus terjedésének megfékezéséhez elengedhetetlenül szükséges az adatok és információk cseréje.