
Hol, ha nem Felcsúton rendeznék meg egy olyan szakácsverseny döntőjét, amelynek már az elnevezése is tökéletes: „OKÉS” (azaz Országos Közétkeztetési Szakácsverseny – a szerk.)?
Sölch Gellért az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Felcsúton elmondta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a közétkeztetésre. A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy finom és egészséges is legyen a gyerekek asztalára kerülő ebéd, ezért – tette hozzá – a ma már komoly hagyományokkal rendelkező szakácsverseny résztvevői ezen feltételek alapján alkották meg menüiket. Megjegyezte, a fejlődés folyamatos a közétkeztetésben, de van még teendő, amelynek elvégzését a szombati verseny is elősegíti.
A hivatalos versenykiírás szerint a versengőknek olyan nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú, háromfogásos menüt kellett készíteniük a nem éppen szűkmarkúságáról híres településen, amelynek nyersanyagnormája nettó 350 forint fejenként. A verseny során alapanyagként kötelezően fel kellett használni bármilyen, Magyarországon őshonos és kereskedelemben beszerezhető halat, 20 százalékos tejfölt és bármilyen bio minősítésű alapanyagot.
A versenyen első helyezést ért el Sütő Sándorné és Kókáné Pásztor Éva (Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha), második lett Simon András (Lifestyle Hotel Mátra - Mátraháza), harmadik helyen végzett Pákozdi Norbert és Szeidl Tamás (Gasztvitál Zrt. Pamut konyha - Budapest, XVIII. kerület). A hét csapat közül a gyerekek különdíját Finta Noémi és Harakály Mariann (Finta Rendezvényház és Étterem - Érd) kapta Felcsúton.