Kemenesi Gábor virológus szerint ha sikerül megértetnünk az emberekkel, hogy a pandémia még mindig tart, akkor máris nem tűnik olyan nagy áldozatnak elnapolni a tengerparti nyaralást.
Belföld
Hőség és felhőszakadás egyaránt lehet.
A Fidesz támogatását bíró polgármester már azután lemondott, hogy nyilvánosságra került a terv.
Kárpátia koncert ugyanakkor ezúttal nem lesz a rendezvényen.
„Csak egy kérésünk van, legyünk résen és vigyázzunk a jövő nemzedékének örökségére!” – írta a leköszönt politikus.
Vannak, akik többszörösen büntetett előéletűek, ráadásul a hatóság szerint tartani lehetne attól, hogy szabadlábon folytatnák az egymás közötti konfliktus erőszakos rendezését.
Nánási Lászlót tavaly ősszel mentette fel beosztásából Polt Péter.
Mi a kínai embereket, a Kínai Népköztársaságot tekintjük barátunknak – írta.
Arató Gergely szerint „a tények nem igazolják” a kormányfő azon állítását, amely szerint a foglalkoztatás szintje kezd visszaállni a járvány előttire.
Két hónap alatt 900 ezer maszk készült.
Az aktív fertőzöttek száma 16-tal, a kórházban ápoltaké 2-vel csökkent 24 óra alatt, lélegeztetőgépen eggyel több beteg van.
Hat embert állítottak elő a rendőrök, halált okozó testi sértés gyanújával nyomoznak.
Nagyon reméljük, hogy még nyáron a foglalkoztatottság szintje visszaállhat az egy évvel ezelőtti foglalkoztatottsági szintre – mondta.
Testi sértés miatt indult eredetileg a nyomozás, kábítószer-kereskedelemre is bukkantak a nyomozók.
Országszerte alapvetően felhőtlen időre számíthatunk, csak helyenként jelenhet meg az égen kevés fátyol- és gomolyfelhő.