Egy ember sérült meg.
Belföld
Az alaptantervvel és a kerettantervekkel szemben világnézeti meggyőződéstől függetlenül, szakmai alapon indokolt és kívánatos a sok szempontú, lényeget érintő kritika – írják a tanárok.
A nemzeti adathalász akciók nagyon, nagyon sokba kerültek. Itt az ideje, hogy a társadalmat valóban foglalkoztató ügyekről beszéljünk, manipulációmentesen és közpénz felhasználása nélkül.
A miniszterelnök szerint ismét számítani kell migránshullámra, és tömeges támadásra a magyar határkerítésnél.
Az egykori III/II operatív tiszt 286 millió forintot kért a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.
Elsősorban a Dunántúli-középhegységben és a Balatonnál 100 kilométer/órát meghaladó lökések is előfordulhatnak.
Nem állítjuk, hogy a rendőrség, a hatóságok blokkolják a gyanús közbeszerzés vizsgálatát. Vannak azonban elgondolkodtató fejlemények, összefonódások.
Nem csitul a bevásárlási láz az üzletekben. A koronavírus miatti karanténtől tartók őrült tempóban pakolják bevásárlókocsijaikat, a többiek álmélkodva néznek
Ez a népfelség elvének megsértése - mondta erről a Fidesz színeiben megválasztott polgármester.
Különös szerződéseket találni: 165 millió egy kiállítás standjának felépítéséért.
A kis SMA-beteg hónapok után kikerülhet a karanténból.
Lemondta egyik csütörtöki találkozóját, de misézett a szentatya.
Elkezdték kiszállítani a szájmaszkokat a patikákba.
Hiába spórolhatnának a cégek a távmunkán, mégis elenyésző azoknak az alkalmazottaknak a száma, akik otthonról dolgozhatnak.
A hektáronkénti átlagár elérte az 1,6 millió forintot.