A buszsávok szabálytalan használata ellen indított akciósorozatot a BKK és a BRFK
A 3-as metró vonalának felújítása miatt metrópótló busz közlekedik a Váci úton, mögötte egy kerékpáros 2017. november 6-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A buszsávok szabálytalan használata ellen indított akciósorozatot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek – tájékoztatta a BKK szerda este az MTI-t. A rendőrség honlapján, a Police.hu oldalon is megjelent összesítés szerint az akciót a fővárosi buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére indították, a rendőrség elmúlt időszakban szerzett tapasztalatai és a BKK jelzése alapján.

A közlekedési rendőrök a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban 81 esetben helyszíni bírságot, hét alkalommal pedig szabálysértési feljelentést tettek a gépjárművezetők ellen. A járőröknek kétszer a szabálytalanul parkoló gépkocsik elszállítására is intézkedniük kellett. Hangsúlyozták: a buszsávot szabálytalanul használó járművezetők akadályozzák a menetrend szerint közlekedő autóbuszok és trolik haladását, ezzel sokszor indokolatlan fékezésre és sávváltásra kényszerítve a buszvezetőket.

Továbbra is heti félmilliárdos kiesése van a BKK-nak
Hutter Marianna

Továbbra is heti félmilliárdos kiesése van a BKK-nak

A főváros további 20 ezer PCR-teszt megvásárlására is készül.

Fajcsák Lajos, a BKK mobilitásmenedzsment-igazgatója azt közölte, 80 kilométernél is hosszabb buszsáv áll rendelkezésre a fővárosban. A több mint 200 járat 80 százaléka érinti a buszsávokat, amelyek napi több százezer utas gyorsabb eljutását segítik. Az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Corvin-negyedig mintegy 5 perc, a Thököly úton a Bosnyák tértől a Keleti pályaudvarig akár 15 perc időnyereséget biztosítanak a buszsávok – fűzte hozzá, kiemelve, hogy ennyivel rövidül az autóbuszok menetideje, ha akadálytalanul tudnak a buszsávban közlekedni.

– A BRFK az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain folyamatosan végzi, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedik – áll a közleményben.