A Kempelen tanári karának több mint 90 százaléka tiltakozik Pintérék javaslata ellen
A 2022. január 31-i pedagógussztrájkban részt vevő intézmény (Fptó: Pedagógusok Szakszervezete)

A budapesti Kempelen Farkas Gimnázium 46 fős tanári karának 43 tagja, a tantestület több, mint 90 százaléka közös nyilatkozatban tiltakozni a köznevelésben tervezett változtatások ellen – tudatták közleényükben. Hozzátették, hogy emellett az oktatásvezetés és szakmai érdekképviseleti csoportok által kínált egyéni véleményezési lehetőségekkel is élnek.

Mint írták, a teljesítményértékelés újdonságait tartalmazó, a köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes törvények módosításáról szóló törvénytervezet kapcsán teljes egyetértésüket szeretnék kifejezni a Civil Közoktatási Platform által összeállított kritikával. „Szomorúan látjuk magunk is, hogy a pedagógiai folyamatok ismeretét nem tükrözi a törvénytervezet, az oktatásban fennálló komoly anyagi és emberi erőforrás- és sajnos szintén létező innovációhiányt kizárólag az oktatás-nevelés terén dolgozók kizsákmányolásával, pusztán adminisztratív módon és nem lényegileg kívánja megoldani” – fogalmaztak.

Hozzátették, hogy ennek a tervnek a végrehajthatóságát támasztja alá a költségvetés módosításáról szóló törvénytervezet, mely az új köznevelési jogviszony létrehozásával az eddiginél is méltánytalanabb és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a pedagógusokat és a nevelési-oktatási munkát segítőket is, ahogy a PDSZ állásfoglalása is kifejti. „Mi is szeretnénk tiltakozásunkat kifejezni az érdemi párbeszéd hiánya és a tervezet rövid véleményezési határideje miatt, és felemelni a hangunkat a törvénytervezetek hatályba léptetése ellen” – fogalmaztak.

A PDSZ a Magyar Hanggal azt közölte a hét elején, hogy az új szolgálati jogviszony létrehozása hátrányosan érinti a pedagógusokat a közszolgálati jogviszonyhoz képest: az új jogviszonyban a munkaterhek minden további nélkül növelhetőek, könnyebb lenne az elbocsátás és a közszolgáknak járó felmentési időtől is elesnének a pedagógusok.

Pedagógus szakszervezetek: Nem felelnek meg a kormány tervei az uniós vállalásoknak
R. Kiss Kornélia

Pedagógus szakszervezetek: Nem felelnek meg a kormány tervei az uniós vállalásoknak

Hátrányosabb munkafeltételeket szabnának, és a tantestületek önállóságát is csökkentenék az új törvényjavaslatok a pedagógus szakszervezetek szerint. Egyeztetések következhetnek.