A Szent István Egyetem gólyatáborának több résztvevője is koronavírusos lett
Fotó: Glix.hu

A Szent István Egyetem Budai Campus hallgatóinak augusztus 15. és 19. között, Szarvason rendezett gólyatáborban koronavírusos megbetegedés történt. Az egyetem közölte, hogy a gólyatábor résztvevői és szervezői közül öt embernél mutatták ki a Covid-19-et, mind tünetmentesek, és nem hagyják el az otthonukat az előírt két hétig – tudta meg a 444.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat vezetősége kapcsolatban áll a fertőzöttekkel és a gólyatábor minden résztvevőjével, és tájékoztatja az egyetem vezetését a hallgatók állapotával kapcsolatban.

A Szent István Egyetem vezetése közölte, hogy jelen ismereteik szerint az egyetem campusai továbbra sem érintettek a fertőzéssel. a járványhelyzetre való tekintettel nem tartják meg a további gólyatáboraikat.

Az egyetem azt is közölte, hogy a szervezők előzőleg és a helyszínen is megtették a szükséges óvintézkedéseket. A koronavírusos esetekről pedig bejelentést tettek a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé is.