
Nem tervezi a Nemzeti alaptanterv (Nat) visszavonását Orbán Viktor miniszterelnök – írja az Atv.hu a Fidesz balatonfüredi zárt üléséről kiszivárgó hírek alapján. A portálnak azt mondták a részt vevő képviselők, hogy a kormányfő a tiltakozások ellenére is „rendben lévőnek” tartja a Nat-ot. Az egyik forrásuk ugyanakkor Orbán Viktor gondolatmenetét úgy interpretálta, hogy az elkészült verzió megfelelő, természetesen „történelmi léptékben” lehet, hogy más szempontok is érvényesülhettek volna.
A kiszivárgó hírek alapján a miniszterelnök szerdai beszéde több mint félórás lehetett. A résztvevők szerint úgy értékelt, hogy a kormányzás rendben van. A kormányzati ciklus félideje kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy nem elég jól kormányozni, jól is kell politizálni a 2022-es győzelemhez. A választókerületi elnökök közül viszont nem említett senkit név szerint. A beszédében viszont nem került szóba a Európai Néppárti tagság kérdése a portál forrásai szerint, de általában bizakodó volt. A ciklus közepén is fontosnak tartja a stabilitást, de beszélt arról is, hogy a politikai térben megjelent a klímavédelem és a klímapolitika is – ez fontos új elem.
Induljon-e nemzeti konzultáció arról, hogy induljon-e békemenet? | Magyar HangArról már tegnap este beszámolt a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánypárti napilap, hogy a képviselőknek bejelentette, hogy újabb nemzeti konzultációt indít a kormány.