
Nem tud arról, hogy leváltanák – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki a Népszavában maga is olvasta az erről szóló híreket. A napilapban hétfőn jelent meg cikk arról, hogy értesüléseik szerint Benkő Tibort nem biztos, hogy alkalmasnak tartják a hadsereg teljes modernizációjának levezénylésére, ezért még az idén távoznia kell a Honvédelmi Minisztérium (HM) éléről. A műsorban a katonai múlttal bíró tárcavezető most úgy fogalmazott: „biztos forrásból tudom mondani, hogy én nem tudok ilyen dologról”.
A Népszava átszervezésekről is írt, ezt már Benkő Tibor megerősítette. Mint mondta, január elseje óta a Magyar Honvédség parancsnoksága és a Honvédelmi Minisztérium külön szervezeti egységként működik. A jövővel kapcsolatban pedig azt nevezte fontosnak, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési program azon fejezete, amely a vezetést foglalja magában, az további változtatást igényel. Éppen ezért történnek személyi változtatások és személycserék is ebben a minisztériumban – közölte.
Népszava: leválthatják a honvédelmi minisztert | Magyar Hang
A Népszava értesülései szerint Benkő Tibort nem biztos, hogy alkalmasnak tartják a hadsereg teljes modernizációjának levezénylésére, ezért még az idén távoznia kell a Honvédelmi Minisztérium (HM) éléről. A napilap információi szerint egyéb átalakításokra is számítani kell a tárcán belül, minden bizonnyal nyugdíjba küldenek számos, vezető feladatokat ellátó nyugdíjas korú tisztet.
Meggyőződése,
hogy a Honvédelmi Minisztériumnak nem gazdasági társaságokat
kell támogatni és irányítani, hanem a katonai képességeket kell
visszaállítania azokkal a feladatokkal, amelyeket ma gazdasági
társaságok, korábbi katonai szervezetek – például híradós
vagy fegyverjavító zászlóalj – látnak el.