Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa egyhangú döntéssel, bizonyítottság hiányában megszüntette a Mesterházy Attilával szemben folytatott eljárást – közölte a Magyar Szocialista Párt kedden. A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.
Fegyelmi eljárás indult az MSZP-ben Mesterházy Attilával szemben, akit akár ki is zárhatnak a pártból – számolt be róla múlt héten az Index.
Kurtyán Ferenc Tolna megyei alelnök, országos választmányi tag szerint Mesterházy szivárogtatta ki a kormánysajtónak, hogy kaotikus állapotok alakultak ki a február 15-ei választmányi ülésen. Az európai parlamenti lista sorrendjét ugyanis nem sikerült konfliktusmentesen elfogadni, összecsaptak Szanyi Tibor és Ujhelyi István támogatói. A választmányi tagok a hírek szerint az ülés előtt nem is tudtak arról, hogy Tóth Bertalan elnök a lista első helyéért fog indulni. Míg Mesterházy inkább Szanyi mellett kardoskodott, addig a jelenlegi pártvezetés Ujhelyit támogatta, a választmányi ülés előtt pedig mindkét fél a saját győzelmével számolt.
Kurtyán úgy vélte beadványában, Mesterházy készített videófelvételt, és ő is szivárogtatott a kormánymédiának, valamint járja az országot, és kampányol Tóth Bertalan ellen.