Elsőfokon nyert a Hvg a Mahirral szemben

Elsőfokon nyert a Hvg a Mahirral szemben

A HVG munkatársai a hetilap hirdetőoszlopokra fel nem kerülhetett eheti címlapjaival (Fotó: György Zsombor/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Érvénytelenül mondta fel a Mahir Cityposter a Hvg-vel kötött szerződést – számolt be a lap a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokon meghozott döntéséről. Ismert, a Simicska Lajostól ismét kormányközelbe került cég tavaly áprilisban azonnali hatállyal bontotta fel szerződését a hetilappal. Mindezt akkor, amikor a Hvg Rogán Cecíliát ábrázoló címlappal jelent meg. Azóta a Miniszterelnökség egyébként közleményben számolt be a Rogán-házaspár válásáról.

A Mahir Cityposter tavaly a szerződés ellehetetlenülésére hivatkozott, ez viszont a HVG szerint olyan körülményt jelentene, ami alapján „lényegében fizikailag válik lehetetlenné a szerződés teljesítése.”

A bíróság szerint a szerződés határozott időre szólt, csak a másik fél szerződésszegése esetében lehetett volna azonnali hatállyal felmondani. De ezt is csak akkor, ha előzőleg eredménytelenül szólították fel a másik felet a szerződésszegés megszüntetésére. A Mahir ilyesmire még nem is hivatkozott, így a bíróság kimondta, a felmondás érvénytelen.

Fellebbezésnek helye van, a Hvg pedig a jogerős ítélet ismeretében dönt majd a további jogi lépésekről.