Nem tud arról Gulyás Gergely, hogy létezne a Bese Gergő magánéletéről szóló, a hírekben megjelent „Bese-akta”.
Az egykori dunavecsei katolikus plébánosról, akit a NER sztárpapjaként is emlegettek, nemrég derült ki, hogy valójában meleg, miközben a nyilvánosságban éppen a „homoszexuális propaganda” ellen hergelt. A Válasz Online ügyet kirobbantó írása szerint pedig a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta az az akta, amely szerint melegpartikon vehetett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az ezzel kapcsolatos kérdésre a csütörtöki kormányinfón elsőként azt válaszolta, hogy „ezek olyan magas kormánykörök lehetnek, aminek ő nem részese”. Majd komolyabbra fordítva már azt mondta, hogy nem tud ilyen akta létezéséről és szerinte nem is igaz, hogy lenne.
Az is kiderült, hogy a kormányülésen nem volt szó Bese Gergő ügyéről, pedig a történet igencsak érinti a Fideszt, ő volt például az, aki felszentelte a Karmelita kolostort. Igaz, az erről készült fotók azóta már eltűntek Orbán Viktor Facebook-oldaláról. A miniszter szerint – összhangban azzal, amit Orbán Viktor mondott Kötcsén – az egyházak ügyéről van szó. Szerinte az egyházaknak van vezetésük és azoknak van felelősségük abban, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő, ha pedig mégis, akkor a lehető legpéldásabban járjanak el. Ez pedig itt meg is történt, hiszen a hírek megjelenése után nem sokkal Bese Gergőt felfüggesztették papi szolgálata alól.
A legfrissebb, pénteken megjelenő Magyar Hangban címlapsztoriban foglalkozunk Bese Gergő „másik életével”, amelyben a melegpornó és szerelemféltés mellett kétes ingatlanügyek is fellelhetők. Emellett riportot közlünk Dunavecséről, hogy az ottaniak miként élik meg, ami a papjukról kiderült.