Magyarország a svéd útra lépett, lezárások helyett a lakosságra bízzák a járvány kordában tartását.
Belföld
Szeptember utolsó napjaiban kapják az iskolák a hőmérőket.
A tavaszi első hullámmal szemben már nincs olyan hely, ahol nem lehet elkapni a fertőzést, bárhol, bárki fertőzött lehet.
Most még lehet vitázni, jövőre kész programmal kell a választók elé állni – mondta a Magyar Hangnak Bod Péter Ákos, a V21 társelnöke.
A Csongrád-Csanád megyei férfi egyiküket vállon is szúrta.
Az aktív fertőzöttek száma 678-cal, a gyógyultaké 11-gyel, a kórházban ápoltaké 73-mal, a lélegeztetőgépen lévőké pedig 6-tal nőtt 24 óra alatt.
Szerinte jól működött a választási rendszer 2018-ban, Nyakó István és a kopaszok ügyéről is beszélt.
Az önkormányzati képviselői választókerületek közül azonban a korábbi nyolc helyett csak hatot nyert meg a kormánypárt a baranyai településen.
Minden eshetőségre fel kell készülni – ezt mondta Kunhalmi Ágnes arra, lenne-e kormányfő-jelölt.
Zivatarokra viszont továbbra is kell számítani.
A miniszterelnök júliusban használta először ezt a kifejezést ellenfeleire. Valaki gyorsan lecsapott rá.
A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy jövőre emelni kell a közmunkás béreket.
Immár hetedik egymást követő vasárnap tízezrek vonultak az utcára Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követelve.
„Ebben a struktúrában nem látjuk a nemzet megmentésének lehetőségét” – írták.
A miniszterelnök most éppen a szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünnepelte.