Információnk szerint a földindulás-szerű változások a nagykövet áprilisi, váratlan hazahívását követően indultak meg: az egykori diplomaták között többen is vannak, aki azóta már nem is dolgoznak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Belföld
Simicska Lajos helyett Gábor Györggyel ebédelt Gyurcsány Ferenc.
Októbertől aki Budapestről érkezik a németekhez, még akkor sem szabadulhat majd azonnal a karanténból, ha negatív lelete van.
A budapesti iparkamara ugyan a törvény visszavonását kéri, de azt is szeretné, ha zéró tolerancia lenne a bújtatott foglalkoztatásra.
Nemcsak kémkedéssel, de például fiktív gyakornoki szerződésekkel kapcsolatban is vádolják Kovács Béla volt jobbikos EP-képviselőt.
A hírek szerint 21-en betegedtek meg az intézményben.
Koronavírus-fertőzöttet találtak a diákok között.
A kormány döntése szerint a szórakozóhelyeknek este 11-kor be kell zárnia.
Az oroszok szerint több tízmillió dollárt fordított erre az USA.
A bíróság a tárgyalást elnapolta, október végén kerülhet rá sor.
Dull Szabolcs elküldött Index-főszerkesztőt kéri vissza bejegyzése szerint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.
A hétvégi tisztújítás előtti belharc még mindig nem ért véget.
Hévízen létszámleépítés és az üres álláshelyek megszüntetése jön.