Hét hónap telt el, de még mindig nem hallgatták ki gyanúsítottként K. Endrét

Hét hónap telt el, de még mindig nem hallgatták ki gyanúsítottként K. Endrét

K. Endre és a fiatalember, akit rá akart venni a hamis tanúzásra az RTL Házon Kívül című műsorának riportjában (Forrás: RTL)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Több mint hét hónappal ezelőtt, idén márciusban mutatott be az RTL rejtett kamerás felvételeket arról, hogy K. Endre arra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, hogy mondja róla azt, hogy ártatlan. Mint írták, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédje először hatezer forintot és egy doboz cigit adott a fiatalembernek és édesanyjának, sőt, be is vásárolt nekik. A szerfüggő, akkor is tudatmódosító hatása alatt álló fiú belement, hogy videóra mondja, amit K. Endre kért tőle, összesen három felvétel is készült, amelyek K. ártatlanságáról szóltak. Aztán később ismét találkoztak, ezt a találkozót rögzítette már a Házon kívül stábja rejtett kamera segítségével. Ekkor K. Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is, a fiú viszont azt kérte, a korábbiakat is inkább törölje ki, „mert nem akarok hamis tanúzást”. Az ügyben később a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított.

Nemrég Komjáthi Imre, az MSZP frissen újraválasztott elnöke tett fel írásban kérdéseket Polt Péter legfőbb ügyésznek:
• Milyen bűncselekmény gyanúja merült fel K. Endre esetével összefüggésben?
• Milyen nyomozati eljárásokat folytattak le eddig a történtek kapcsán?
• Sor került-e már K. Endre gyanúsítottként történő kihallgatására?
• Lezárult-e már a nyomozás?
• Mikor léphet tárgyalási szakaszba az ügy?

Polt Péter annyit reagált, hogy a kérdéssel érintett ügyben a BRFK büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt folytat nyomozást, amelynek során gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor. A felderítési szakban lévő nyomozásra vonatkozó adatok tekintetében további tájékoztatás a nyomozó hatóság irányítását ellátó személy jogkörébe tartozik.

A kegyelmi ügy itthon nagyon régen látott politikai hullámokat generált: miután kiderült, hogy K. Endre kegyelmet kaphatott, megbukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter is. A kegyelem mellett kiálló Balog Zoltánnak pedig le kellett mondania a református egyház élén betöltött vezető szerepéről, igaz, püspöki címét megtartotta.