Jól járt Szijjártó barátja Debrecenben

Jól járt Szijjártó barátja Debrecenben

Szijjártó Péter (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy rendkívül sikeres cégtörténetet tárt föl a Direkt 36, s e cég ezer szálon kötődik Szijjártó Péter külügyminiszterhez és az általa szorgalmazott és az atyáskodása alatt megvalósuló debreceni BMW-gyárhoz. 

A debreceni BMW gyárhoz, majd a hozzá kapcsolódó akkugyárhoz az igen jelentős, több mint 26 milliárd forintos támogatás mellett az elmúlt években a kormány több milliárdos összegű infrastrukturális fejlesztésről is határozott. Ezekkel a fejlesztésekkel, írja a cikk, bár a helyiek is jól járnak, elsődleges haszonélvezőjük a BMW-gyár lesz. Ilyen többek között a környék út-, vasút- és vízhálózatának fejlesztése is. Ezekkel együtt a teljes beruházás eléri a százmilliárdos nagyságrendet. 

A Direkt 36 emlékeztet arra, hogy a gigantikus projekthez kapcsolódóan több kormányközeli nagyvállalat is milliárdos állami megbízást kapott. A miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló Garancsi István Market Zrt. nevű cége 22 milliárd forintért kapott tereprendezési és vízelvezetési munkálatokat a beruházás területén. 8,6 milliárdos útépítési részfeladatot kapott a projektből a külügyminisztert a jachtján utaztató Szijj László vállalata, a Duna Aszfalt Zrt. Az infrastrukturális fejlesztések közül több vasútépítési projektet is Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd Zrt. kapott meg az államtól. Egy 65 milliárdos megbízás keretében a volt felcsúti polgármester cége végzi például a BMW-gyár közelében futó 108-as számú Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítését. Ebben a vasútfejlesztési projektben jutott feladat a Verbau Kft.-nek is. 

Ennek tulajdonosa, Benkő Szilárd, a külügyminiszter közeli ismerőse, korábbi kollégája és futsalos csapattársa. Benkő 2015-ig Szijjártó Péter egyik legközelebbi munkatársa volt. Ekkor az államigazgatásból az üzleti életbe távozott, de kapcsolata nem szakadt meg sem a miniszterrel, sem pedig a külüggyel. Benkő a 2018-as választási kampány idején több, a külügyhöz köthető személlyel együtt egy plakátrongáló csapat tagjaként akciózva próbálta segíteni a Fidesz kampányát. Két évvel később, 2020-ban egyik cége közel 300 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyik háttérintézményétől. 2020-ban Benkő a külügyminiszterrel együtt utazotta Lady MRD nevű luxusjacht fedélzetén. A Direkt36 tárta fel azt is, hogy a korábban hangszerkészítőként dolgozó Benkő 2022-ben azután vásárolta meg a Verbau Kft-t, hogy a cég elnyert egy milliárdos állami támogatással épülő, kecskeméti gyárépítési megbízást. 

A vállalat a közösségi médiában egy 2023 januári posztjában jelentette be, hogy egy 95 ezer négyzetméteres betonozási feladattal részt vett a Debrecen és Füzesabony közötti vasútvonal fejlesztésében.A kecskeméti cég a munkáról szóló bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ezzel letették a névjegyüket Hajdú-Bihar megyében. –Ez minden bizonnyal jól sikerült, néhány hónappal később, 2023 novemberében ugyanis a Verbau Kft. már arról számolt be, hogy a BMW gigantikus debreceni gyárán dolgoznak. A fotókkal illusztrált bejegyzés szerint a cég több ütemben 5 futballpályányi, 36 ezer négyzetméternyi ipari padlót készít az épülő gyárhoz a BMW megbízásából” – írja a Direkt 36, amely megkérdezte a Verbau Kft.-t, hogy mekkora összeget kaptak ezekért a megbízásokért, de választ nem kaptak.

A Verbau éves árbevétele már Benkő érkezése előtt is stabilan 5 milliárd körül volt. Ez a szám viszont jelentősen, meredeken emelkedett az elmúlt években. 2022-ben a 13 milliárdot, 2023-ban pedig már a 22 milliárd forintot is meghaladta. Megkérdezték a Verbautól, hogy ennek a bevételnek mekkora része származott állami megbízásokból, illetve olyan projektekből, amelyek állami támogatást kaptak. A cég ezekre a kérdésekre sem válaszolt.

Címkék: BMW, Debrecen, Szijjártó