Az átoltottság növeléséhez a koronavírus elleni vakcinák iránti bizalom megteremtésére van szükség, a főváros ezért tájékoztató kampányt is indít – írta Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán. A főpolgármester úgy fogalmazott: „minden ezen múlik. Az, hogy mennyi életet lehet megóvni, az, hogy hány munkahelyet lehet megmenteni, az, hogy mikor térhetünk vissza a korábbi életünkhöz.”
Budapest MTI által is idézett első embere fontosnak nevezte, hogy az emberek bízzanak a tudományban, az egészségügyi szakemberekben, az európai uniós és a magyar hatóságokban. „A politikusoknak is a bizalom helyreállításán kell dolgozniuk, mert Magyarországon az oltási hajlandóság még mindig túl alacsony” – írta.
Karácsony Gergely emlékeztetett, Budapest főpolgármestereként, ellenzéki politikusként a jelentkezésre, a regisztrációra kért mindenkit és felajánlotta a főváros segítségét. Hozzátette: hiszi, hogy helye van a vitának, a küzdelemnek, de helye van az együttműködésnek is. Az oltási kampány megszervezésében, emberi életek megmentésében például mindenképpen. Azonban szerinte a kormány „sajnos képtelen lejönni a pusztító propaganda útjáról: oltásellenességgel vádolja az oltáspárti ellenzéki erőket. A miniszterelnök az Európai Uniót kritizálja, pedig egyelőre csak az EU-s kontingensből oltják Magyarországon az egészségügyben dolgozókat és az idősotthonok dolgozóit és ellátottjait is.”
– Ezek a felesleges támadások aligha növelik azt a bizalmat, amely lökést adhatna az oltási kedvnek – írta Karácsony Gergely, hozzátéve, Magyarországon jelenleg lassacskán bár, de szerencsére nő a nyitottság a Nyugatról érkező, az unió által jóváhagyott koronavírus elleni vakcinák iránt, hiszen az első számok annak ellenére ígéretesek, hogy a járvány vége még nincs látótávolságban a világban.
– Ezzel szemben a Keletről várt oltóanyagokkal szemben nagyfokú a bizalmatlanság, az elutasítás, pedig lehet egy Kínában vagy akár Oroszországban gyártott vakcina is hatékony és biztonságos, ám ezt inkább ne politikusok sugallják, hanem független szakértők ítéljék meg Magyarországon és az Európai Unióban – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.
Szerinte „jó lenne, ha a kormányfő is bízna a tudományban, bízna a szakhatóságok munkájában, hiszen ha az uniós és a magyar hatóságok is rábólintanak a kínai vagy akár az orosz vakcinára, akkor nem lesz miért kételkednünk alkalmazhatóságukban.” – Bizalmat csak úgy lehet ébreszteni, ha mi magunk is bízunk. Mert a bizalom tiszta, egyenes beszédből, a propagandától mentes tényekből épül, és most erre van szükség – írta Karácsony Gergely. Közölte, Budapest hamarosan saját tájékoztató kampányt indít, hogy minél több embert győzzenek meg az oltás fontosságáról.