
Újraszámolják a főpolgármesteri választáson leadott szavazatokat, hogy pontosan hogyan, arról közleményt adott ki szerda este a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
Mint írták, az NVI elnöke utasította Budapest kerületi helyi választási irodáit a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjainak átadására, oly módon, hogy az urnabontás és az érvénytelen szavazatok csomagolásának és szállításának folyamatában a helyi választási bizottság tagjai is részt vegyenek. A szavazólapoknak június 13-a 16 óráig kell megérkezniük az NVI-hez. Az átvételt az NVI végzi, az NVB tagjainak jelenléte mellett. Az átvételt követően a szavazólapokat elzárják.
Az NVB a mintegy 24 592 érvénytelen szavazat újraszámlálását – az NVI közreműködésével – június 14-én reggel kezdi meg, és tervezetten aznap be is fejezi. A szavazatszámlálás sajtónyilvános. A számlálást az NVB végzi, amely szervnek tagjai az országgyűlés által megválasztott 7 választott bizottság tag, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok (DK, MSZP, Momentum, Jobbik, Mi Hazánk, Párbeszéd, LMP, FIDESZ és KDNP) által delegált tagok, valamint az EP-lista jogán delegált bizottsági tagok. A NVB tagjainak névsora itt elérhető.
A vonatkozó törvény szerint érvénytelennek kell tekinteni azt a szavazólapot, amely nincs ellátva a hivatalos bélyegzőlenyomattal, a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz, vagy nem tartalmaz érvényes szavazatot. Szintén érvénytelennek számít az a szavazat, amelyet nem érvényesen adtak le (a jelölt vagy lista neve melletti körben nincs két egymást metsző vonal) vagy kiesett jelöltre, listára adtak le. Több szavazatot tartalmazó szavazólap esetén azt a szavazatot, amelyet kiesett jelöltre adtak le, nem kell figyelembe venni. Azokat a szavazólapokat tehát, ahol a kiesett jelölt mellett egy másik jelöltre szabályos szavazatot adtak le, érvényesnek kell tekinteni.
Az NVB az újraszámláláshoz a Fővárosi Választási Iroda szavazásnapi körlevelében szereplő útmutatót használja. A döntés meghozatalára a vonatkozó szabályok értelmében 6 nap áll rendelkezésére, az NVB így legkésőbb június 18-án, kedden dönt a fellebbezésről.