Kihallgatták a Dudás Miklós édesapját kómába juttató támadókat

Kihallgatták a Dudás Miklós édesapját kómába juttató támadókat

Dudás Miklós, a harmadik helyen végzett a férfi kajak négyes tagja a célban az 500 méteres döntőben a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon 2018. augusztus 26-án. (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem igazán érzik felelősnek magukat a benzinkúton történt verekedés miatt annak a hatfős bandának a tagjai, akik néhány héttel ezelőtt félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van – írja a 24.hu.

A lap úgy tudja, az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsított férfi megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során, míg az egyik támadó csak azt ismerte be, hogy ő vitte be Dudás apjának az első ütést. Információik szerint a többi négy gyanúsított közül volt olyan, aki azt állította, hogy az 56 éves férfi ment oda hozzájuk szentségelve és fenyegetőzve, és olyan is akadt, aki szintén nem tett vallomást.

A világbajnok kajakos korábban azt közölte, hogy augusztus 30-án brutális támadás érte rokkantnyugdíjas édesapját egy benzinkúton. Elmondása szerint a hat bokszoló kiszállt a kocsikból, és elkezdték rugdosni az édesapját, majd őt is megütötték, amikor odarohant. Édesapja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában fekszik. Az ügy előzménye egy híresztelés: Dudás édesapját megcsalással vádolta egy nő, és amikor ő arra kérte, hogy fejezze be a híresztelést, az asszony ráküldte a bedühödött testvéreit. 

A budapesti rendőrök másfél napon belül elfogta a támadókat. Egyikük ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg az öt másik férfit pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt folyik az eljárás jelenleg. A hat férfi szabadlábon védekezik.