Lassan indul be a fővárosi lakásügynökség

Lassan indul be a fővárosi lakásügynökség

A Budavári Lakásügynökség egyik kiadó lakása

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Fél év alatt mindössze 26 tulajdonossal állapodott meg a Fővárosi Lakásügynökség, eddig nyolc bérlő költözött be, illetve fogadta el a felajánlott lakást. 

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója azt mondta a Népszavának: valószínűleg azért ismerik kevesen a programot, mert a tavaszi indulása óta volt egy hangos választási kampány, aztán a nyár, sokakhoz nem juthatott el az ajánlat, de sokan várnak az első tapasztalatokra is. A modell lényege az, hogy a most üresen álló magántulajdonú lakásokat a tulajdonosaik alacsonyabb bérleti díjjal adják ki, olyan bérlőknek, akik önkormányzati bérlakáshoz nem jutnának hozzá, a piaci árakat pedig nem tudnák megfizetni. A főváros garantálja, hogy a kiadó megkapja a bérleti díjat, és amikor visszakapja a lakást, az ugyanolyan állapotban lesz, mint amikor átadta, annak fejében, hogy hajlandó a piaci árnál valamivel alacsonyabb áron rendelkezésre bocsátani. A Fővárosi Lakásügynökség a piaci lakbérnél 30 százalékkal olcsóbban adja bérbe a lakásokat, míg a lakások tulajdonosainak az elérhető piaci bérleti díj 85 százalékát fizeti ki. A különbözetet a főváros fizeti ki.