Az elmúlt napokban a kormány több tagja is beszélt a magyar gazdaság pillanatnyi állapotáról. Orbán Viktor miniszterelnök néhány éven belüli egymillió forintos átlagfizetést és ezer eurós minimálbért emlegetett, illetve jövőre 3-6 százalék közötti növekedést. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Portfólió Budapest Economic Forum konferenciáján elismerte ugyan, hogy az idei év második negyedében nem tudott növekedni a magyar gazdaság, ugyanakkor a belső konjunktúrával elégedett volt, hiszen erős a fogyasztás, amelyben kiemelt szerepet tölt be az élelmiszer-kiskereskedelem. Ezzel szemben az ipar a várakozások alatt teljesít, amit a miniszter külpiaci tényezőkkel magyaráz, mindenekelőtt a magyar külkereskedelemben jelentős szerepet betöltő német gazdaság gyengélkedésével. Ugyanakkor – retorikájában a miniszterelnökhöz igazodva – 2025-re 3-6 százalék közötti növekedésről beszélt, a részleteket illetően azonban már óvatosabb: az első negyedévben a gazdaság 3,3 százalékos bővülését várja, azután pedig 3-4 százalékos növekedést.
Hasonlóan számol Varga Mihály pénzügyminiszter is, aki szintén a kormányfőhöz igazodva 3-6 százalék közötti jövő évi növekedést vizionált, a részletekben azonban óvatosabb volt, hiszen konkrét számként már 3,4 százalékos növekedést emlegetett. Várakozása szerint a fogyasztás 4,3 százalékkal, a beruházások 5–5,5 százalékkal lehetnek magasabbak, mint az idei évben, és eközben a költségvetési hiány csökkentését is határozott célként említette.
Vezető közgazdászok ezen várakozások kapcsán arra hívják fel a figyelmet, hogy jelenlegi szerkezetében a magyar gazdaság önerőből legfeljebb 2–2,5 százalékos bővülésre képes. Ezt az elmúlt másfél évtized adatai is igazolják, hiszen ebben az időszakban átlagosan évi két százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP). A koronavírus-járvány előtti néhány évben ugyan az állami ösztönzők hatására négy százalék körüli volt a gazdasági növekedés, ez azonban kifulladt, nemcsak a járvány, majd Oroszország 2022-ben Ukrajna ellen indított területszerző háborúja miatt, hanem mert ezt a túlfűtött állapotot nem lehet sokáig következmény nélkül fenntartani. Az úgynevezett magas nyomású gazdaság „eredménye” az Európa-bajnok infláció lett.
Abban is egyetértenek a közgazdászok, hogy nem lesz egyszerű feladat a növekedés kormány általi támogatása a költségvetés hiányának csökkentése mellett, mert ez utóbbira mennek el az erőforrások. Ugyanakkor a jegybank keze is meg van kötve, mert az infláció visszafogása miatt fenn kell tartani a pozitív reálkamatot, illetve a forintárfolyam kézbentartása érdekében biztosítani kell a régiós országok kamatszintje fölötti magyar kamatszintet, hogy el ne meneküljenek a forint piacáról a befektetők. Éppen ez utóbbi miatt – ahogy már Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke utalt rá – a jegybank nem tudja csökkenteni az alapkamatot, és ezzel ösztönözni a gazdaság bővülését.
Szintén komoly problémaként vetődik fel, hogy a kormány továbbra is kizárólag a külföldi tőkebeáramlásban látja a gazdaság növekedésének motorját. Ez a modell a rendszerváltást követően még a termelékenység növekedését eredményezte, jelenleg azonban a mind nagyobb számban megtelepedő összeszerelőüzemekről ez már nem mondható el. Sokkal inkább a tudásra épülő gazdaság irányába kellene elindulni – sőt, ezt már 15-20 évvel ezelőtt meg kellett volna tenni –, a kormány mégis huszadik századi eszközökkel igyekszik megtalálni a siker receptjét a huszonegyedik században.
Abban is nagy az egyetértés a közgazdászok között, hogy a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság és a verseny hiánya akadályozza leginkább a termelékenység emelkedését. A kormány különadókkal nyúl be a gazdaság működésébe, von el jövedelmeket bizonyos gazdasági ágazatokból, míg a számára kedves, illetve a kormányközeli oligarchák által uralt ágazatokba állami pénzeket juttat. Ezzel torzítja a versenyt, és veszi el a befektetők kedvét az invesztíciótól. Hasonló problémát jelent, hogy a 2010 után a költségvetési gondok megoldásának, illetve az erőltetett növekedés elérésének legfontosabb eszköze az időleges megoldásnak szánt különadók rendszere lett. Nem is beszélve arról, hogy amennyiben nem hozza meg a várt eredményt az új adó, azt az ígéretek ellenére mégsem vezetik ki, ami ismét csak a bizonytalanságot fokozza.
– Meghökkentő, hogy amikor a világ változik, a digitalizáció, a zöldátállás, az orosz energiahordozókról való lefordulás, a demográfiai és versenyképességi problémák megoldása áll Európa figyelmének központjában, akkor ezekről nincs mondandója a magyar kormánynak. A versenyképességi gondok megoldását például az elektromos autókra adandó állami szubvencióban látják. Azokról az autókról van szó, amelyekhez Magyarországon működő ázsiai vállalatok vegyipari, fémipari folyamatokkal alkatrészeket állítanak elő – nyilatkozta a Magyar Hangnak Bod Péter Ákos közgazdász.
Kérdésünkre az akadémikus elmondta, attól tart, a kormány békülékenyebb hangulata – amely szerint a korábbinál jobban be szeretné vonni a gazdasági tervezésbe a szociális partnereket – nem igazán őszinte. – Talán inkább arról van szó, hogy bűnbakot keresnek. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy Orbán Viktor az egymillió forintos átlagbér emlegetésénél arról beszélt, ennek feltételeit majd a szociális partnerekkel folytatandó tárgyalásokon kell kialakítani. Ha pedig mégsem sikerül, akkor lehet mutogatni a másik oldalra – részletezte félelmeit Bod Péter Ákos.
