A profilfelfüggesztést lényegében a magyar hatóságokhoz utalná a véleménynyilvánítás szabadságáért aggódó adatvédelmi biztos.
Belföld
A fideszes polgármester engedélyezné kisebb szállodák építését a tóparton, a helyiek nem kérnek belőle.
Ma is ugyanúgy fordulhatnak bírósághoz a fogvatartottak, és az államnak fizetnie kell. Országszerte több ezerre tehető a bíróságok elé kerülő új kártalanítási ügyek száma azóta, hogy a kormányzat bevezette a „börtönbiznisz” fogalmát.
Két és fél órás várakozási idővel kell számolni Letenyénél a kötelező regisztráció miatt.
Az aktív fertőzöttek száma 565 fő, jelenleg 73 beteget ápolnak kórházban, közülük hatan vannak lélegeztetőgépen.
Így nehezen lesz tartható a 2024-2025-ös céldátum.
Igazi strandidőre van kilátás.
A rendőrség úgy tudja, öngyilkossági szándékkal ugrott ki a férfi a panelház 14. emeletéről.
A Tilos Rádióban egyelőre szüneteltetik a műsorait.
Az ülőhelyre szóló jeggyel rendezett rendezvényt és az olyan fesztiválokat is meg lehet tartani a jogász szerint, amelyeken fizikailag jól elkülönülnek egymástól az egyes programok.
Akad olyan program, amelyet már napokkal ezelőtt lemondtak, de olyan is, amelyet épp ma jelentettek be.
Az idejétmúlt oktatási rendszer mellett az alulfinanszírozott és rosszul szervezett egészségügy is oka a gyenge magyar versenyképességnek.
A Momentum „Samsung-koalíciót” emleget, jelezve, hogy a felfüggesztést a Fidesz mellett a DK, az LMP és a Jobbik támogatta.
Az intézet kutatásából az is kiderül, hogy a kormánypárti szavazók egyharmada rendszeres olvasója a portálnak.
El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét – mondta.