Az ország legnagyobb részére továbbra is riasztás van érvényben a várható zivatarok miatt, ráadásul az észak-keleti országrészben már másodfokú veszélyjelzést adtak ki. Ahol nem lesz eső, ott viszont meleg lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Az előrejelzés szerint az ország délnyugati, nyugati megyéit leszámítva erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. A Dunántúl délnyugati, nyugati részén kevés felhőzetre és sok napsütésre számíthatunk, és errefelé kisebb a csapadék esélye is. Az Északi-középhegység és Észak-Alföld tágabb környezetében az északkeleti, másutt a nyugatias szél élénkül meg.
Eközben a nyugati megyéket leszámítva a legenyhébb, azaz citromsárga riasztás van érvényben. Ez azt jelenti, hogy zivatar alakulhat ki, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti. Emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat, az intenzív záporokból, zivatarokból pedig rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére ugyanakkor már a másodfokú, narancsszínű riasztást adták ki, így ott hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék is hullhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet egyébként 24 és 29 fok között várható.