Mégis nagy a baj a Pesti Srácoknál és a Pesti Tv-nél

Mégis nagy a baj a Pesti Srácoknál és a Pesti Tv-nél

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti Tv tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong – kezdi nyílt levelét a Pesti Tv és a Pesti Srácok szerkesztősége. A Tiltakozunk a Pesti Tv és a PestiSrácok.hu szerkesztőségének ellehetetlenítése miatt! című felhívásban szerénységgel aligha vádolható módon azt írják, az elmúlt egy év munkájának gyümölcse beérett, sikerült kitörni a merev és túlszabályozott médiastruktúrákból. „Belviták, emberi gyarlóságok és becsvágyak miatt sok értékes tett és törekvés hullott a padlóra az elmúlt években. Nem hagyhatjuk, hogy a Pesti Tv és a PestiSrácok.hu közös szerkesztősége is erre a sorsa jusson! Ébredjenek, akiknek ez a hivatásuk és álljanak mellénk, akiknek fontos a létezésünk!" – áll a nyílt levélben, amelyet a szerkesztőség tagjai, köztük Huth Gergely, Stefka István, Szarvas Szilveszter és Szenvedi Zoltán is aláírt.

Ahogy arról a Média1.hu az elmúlt hónapokban többször is beszámolt, a kormányzati hirdetésekkel teletömött heccportálnál és a szerkesztőség által indított Pesti Tv-nél bajok vannak. A csatorna nézettsége meglehetősen alacsony maradt, ráadásul a cég jelentős veszteséget halmozott fel. Az idén őszig a csatorna gyártócégeként dolgozó Gerilla Press Kft., Huth Gergely és Szenvedi Zoltán cége tavasszal csúszott a bérek kifizetésével, majd – augusztusban – a Pesti Tv médiaszolgáltatója, a Vaszily Miklós nevével fémjelzett Progress Media Hungary Kft. vizsgálatot rendelt el. Nem sokkal később, idén szeptember elsejei hatállyal Vaszilyék a Gerilla Press Kft.-t az IKO Holding egyik újonnan létrehozott gyártócégére cserélték, és csak a műsorvezetők, szerkesztők, azaz a „tartalmi kompetenciák” maradtak a Gerilla Press Kft.-nél, a műszaki, gyártási feladatok a Tv2 és tévécsatornák műsorait is gyártó IKO-céghez kerültek.

A Média1-en megjelenő információkra a PestiSrácok.hu és a Pesti Tv szerkesztőségét működtető cégek ügyvezetői és tulajdonosai – Huth és Szenvedi – közleményben reagáltak. Ebben tagadták, hogy Pesti Tv gyártási feladatainak átszervezése-átvétele folyamán és azt megelőzően a Pesti Tv kiadója, a Progress Media Hungary Kft. vizsgálatot, elszámoltatást folytatott volna a cégnél. Közölték, hogy az átadás-átvételi folyamat során semmilyen kifogásolható tevékenységet, kifizetést nem találtak és nem jeleztek feléjük. Jelezték továbbá, hogy „a baloldali médiában napvilágot látott, ezzel ellentétes, sokszor szürreális állítások rosszindulatú és alaptalan rágalmak, melyek leírásáért minden esetben elégtételt veszünk.” Nem sokkal később, szeptember első napjaiban a csatorna két műsorvezetője, Vincze Emília és Mészáros Nóra is távozott.

Augusztusban egyébként A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át a Huth Gergely főszerkesztő-programigazgató. A Média1 ennek kapcsán emlékeztetett: A „példaértékű újságírásért” elismert Huth vezette kormánypárti Pesti Srácok több éve a második legnagyobb hírhamisító médiumnak számít, legalábbis vesztett sajtóperei száma tekintetében csak az Origo bukott el több sajtópert az elmúlt években a Fővárosi Törvényszék adatai szerint. 

A Pesti Tv  szeptember 14-én ünnepelte fennállásának első évfordulóját.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Engem már nem lehet betiltani – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bródy Jánossal, Orosz Annával, Tóth Gabival, Kemenesi Gáborral és Szakonyi Károllyal. Uradalom állami pénzből a Nyírségben. A Burkáéktól visszakövetelt pénz nyomában. Keresse a friss Magyar Hangot,  Bűvös Szakács-melléklettel!

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Pogátsa Árnyékot vet, de még így se, még vele se találjuk a hazai középosztályt