
A Balaton-part biztosan beépül, ez a trend, az ingatlanbiznisz pörög. Tudomásul kell vennie ezt annak is, akinek „nem tetszik a rendszer” – idéztem ugyanitt két héttel ezelőtt egy magabiztos siófoki ingatlanguru szavait. Azóta (elkiabálni nem merem, legfeljebb nagyon óvatosan írom ide:) halvány remény nyílt arra, hogy a helyzet esetleg megváltozzon.
Az önkormányzati választásokon a Balaton mentén is több helyen megbillent a NER-uralom. Hogy ebben milyen szerepet játszhatott a vadkapitalista mohóság láttán utat törő lokálpatrióta felzúdulás, azt legfeljebb sejteni lehet. Persze ne áltassuk magunkat, a tó természetes élővilágának jóvátehetetlen elpusztítása a pőre haszonszerzés reményében pártfüggetlen dolog, nem kizárólag a rendszerközeli oligarchák foglalkoznak ilyesmivel.
Balatoni nádirtás az ingatlanbiznisz jegyében | Magyar Hang(...)
2017-ben Mészáros Lőrinc érdekeltségébe jutott (a Diófa Alapkezelő Ingatlan Befektetési Alapjával együtt) a balatonalmádi Yacht Camping és egy (a kempinget övező 71-es út túloldalán lévő) 6,4 hektáros ingatlan, a volt nevelőotthon komplexuma. A megszerzett két földdarab lazán ugyan, de közrefogja az Almádiban csak négyméteresként emlegetett, önkormányzati tulajdonú területet, amelynek nagy részén a focipálya található, partszakasza pedig valóságos horgászparadicsom kevés járókelővel, kisebb-nagyobb nádas szakaszokkal. A sétányra gyakran kicsap a Balaton, nedvesebb időszakokban a víz el is árasztja a pályát. A terület beépítését régóta tervezik; a kilencvenes években zárt luxusszállodát gondoltak ide saját, fövenyes partszakasszal.
(...)
Az almádi lakosok körében a kezdetektől heves ellenérzés élt a tervekkel szemben. Ezért keltett nagy felzúdulást, amikor híre ment, hogy a „négyméterest” (féllegális, megtűrt ingyenstrand működött itt sokáig, állítólag hamar mélyülő vízzel – innen eredhet a név) sétányostul, focipályástul eladják a szomszédban már berendezkedett Mészáros-érdekeltségnek. A partszakaszon jachtkikötő épül – terjedt a hír –, gyakorlatilag ugyanaz, amelyet eredetileg a szálloda strandjára, a település kellős közepére terveztek.
(...)
Miben reménykedhetnek a helyiek és mi várhat a Balatonra? Kiderül a Magyar Hang október 25-én megjelenő 2019/43. számából!
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/43. számban? Itt megnézheti!