Nem engedték be a Magyar Hangot Orbán Viktor tájékoztatójára
A Karmelita kolostor kívülről (Fotó: Magyar Hang/Bodacz Péter)

Nemzetközi sajtótájékoztatót tart az országgyűlési választásokon aratott fölényes győzelme után három nappal Orbán Viktor, a Magyar Hangot azonban ezúttal sem engedték be. Így – akárcsak a Gulyás Gergely vezette kormányinfókon – ezúttal sem tehetjük fel kérdéseinket a miniszterelnöknek.

Különösebb indoklást a kizárásra nem kaptunk, egyszerűen csak nem szerepelt Magyarország második legnagyobb közéleti hetilapja azon médiumok között, amelyeket érdemesnek tartottak arra, hogy a kormányfő tájékoztatójára meghívjanak. Ennek ellenére lapunk regisztrált az eseményre, ám a Karmelita kolostor bejáratánál azt a választ kaptunk, hogy nem szerepelünk a listán.

Ritka alkalom, hogy van lehetőségünk kérdezni, ilyen legutóbb a vasárnapi választáson volt, miután Orbán Viktor leadta a szavazatát. Felidéztük, hogy még 2006-ban a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy sosem hazudott a magyaroknak, ezért feltettük a kérdést, hogy 2022-ben mint mond, hazudott-e a magyar embereknek. – Igyekszem mindig tartani a szavamat – zárta rövidre a válaszát. Azt is szerettük volna megtudni, egyetért-e Németh Zsolttal abban, hogy „ruszkik haza”, ám csak annyit mondott, hogy „szerencsére itt nincsenek”.

Megkérdeztük Orbán Viktort, hazudott-e már a magyaroknak
Hutter Marianna

Megkérdeztük Orbán Viktort, hazudott-e már a magyaroknak

A Magyar Hang azt a kérdést is feltette – ha már kérdezhettünk –, hogy lemond-e a Fidesz elnöki posztjáról, ha veszítenek.