Orvvadász fenyegetett meg egy erdészt puskával Jánoshalmán

Orvvadász fenyegetett meg egy erdészt puskával Jánoshalmán

Fotó: Police.hu

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Vádat emeltek az ellen az orvvadász ellen, aki a puskájával fenyegette meg az erdészt Jánoshalmán – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az ügy még 2020 szeptemberében történt: az erdész Jánoshalma külterületén cserkelni indult egy vendégvadásszal. Az erdőben sétáltak, amikor váratlanul szembe találkoztak egy fegyveres ismeretlennel, akiről az erdész – hivatásos vadászként – rögtön tudta, hogy orvvadász lehet. Az idegen a nála lévő, hangtompítóval felszerelt puskát csőre töltötte, és a vadászokra fogta. Mindkettőjüket megfenyegette, majd felszólította őket arra, hogy menjenek a dolgukra, végül hátrálni kezdett, majd elszaladt. Később kiderült, hogy a fegyvert menekülés közben eldobta az erdőben.

A bejelentés nyomán a rendőrök az orvvadász keresésébe kezdtek, majd néhány napon belül beazonosították, lakásán elfogták, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A jánoshalmi gyanúsítottól először az erdőben viselt ruházatát foglalták le, később pedig előkerült az erdőben eldobott puska is, amelyről a szakértő megállapította, hogy lőfegyvernek minősül, és emberi élet kioltására alkalmas. A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat a kiskunhalasi nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják – áll a rendőrség közleményben.