Pert vesztett a kormány, ki kell adniuk az MVM szerződéseit
A mátrai erőmű (Fotó: Grimm Balázs/Magyar Hang)

„Jogerős az ítélet! A Fidesz-kormánynak ki kell adnia, hogy milyen tulajdonosi döntéseket hozott 2019-ben és 2020-ban az MVM Zrt-vel kapcsolatban. Elvárom, hogy Mager Andrea miniszter asszony haladéktalanul teljesítse a bíróság jogerős ítéletét, tartsa be a törvényeket és fejezze be a titkolózást!” – jelentette be szerdán a Facebookon Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke.

Tóth szerint ezekből a kiperelt papírokból megtudhatjuk, mikor és milyen határozatok születtek a Mátrai Erőmű megvásárlásával, Mészáros Lőrinc „veszteségeinek kipótlására”, vagy hogyan készítették elő a köztulajdonban álló MVM privatizálását.

Ezért állt a Mátrai Erőmű
Magyar Hang

Ezért állt a Mátrai Erőmű

Csütörtökön este a 3-as blokknál szűnt meg 1 napra a termelés, pénteken hajnalban a 4. blokki kazánon következett be csősérülés.

A Népszava értesülései szerint a jogerős ítéletet kedden a Fővárosi Ítélőtábla hozta meg. A testület változtatás nélkül helyben hagyta a Tóth adatigénylési perében hozott, az MSZP vezetőjének kedvező első fokú ítéletet. A döntés értelmében Mager Andreának az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül meg kell küldenie a pártelnök számára megítélt, kitakarásmentes iratokat. Bár az ítélet végrehajtandó, Mager annyit még megtehet, hogy a Kúriához fordul jogorvoslatért.

Emlékezetes, hogy az MVM 2019 decemberében 17,44 milliárd forintos vételáron és közel 5 milliárdos kölcsönkiváltással vásárolta meg két Mészáros-érdekeltségtől (Opus, Status Energy) a Mátrai Erőművet.

Az eddig ismertnél négyszer többe fájhatott a mátrai erőmű a magyar államnak
Magyar Hang

Az eddig ismertnél négyszer többe fájhatott a mátrai erőmű a magyar államnak

Az MSZP elnöke kikérte a bevásárlás dokumentációját, amelyből kiderült: a vételáron felül még 57,7 milliárd forintot kellett a cégre költenie az államnak.

A szénerőmű két éven át volt Orbán bizalmasának tulajdonában, ám veszteségesen üzemelt. Ezt a veszteséget 2020-tól már az állam nyelte le: a cég tavalyelőtt 43 milliárdos vesztességet termelt, légszennyező működése miatt pedig 2021-ben 45 milliárdos uniós kvótadíjat kellett fizetni utána.