Polt Péter elismerte, voltak visszaélések az ukrán betelepülőknél
Fotó: Magyar Hang

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője levélben érdeklődött Polt Péternél, hogy nyomozott-e a Legfőbb Ügyészség a 2018-as választások idején tömegével betelepített ukrán-magyar választók ügyében. A DK már régóta a köztudatban tartotta az ukrán-kérdést, ráadásul maga a pártelnök, Gyurcsány Ferenc kezdett oknyomozásba az ukrán idősebbek magyarországi nyugdíja ügyében. Akkoriban derült ki, hogy a észak-keleti határon nem egy romos, lakhatatlan házba egyszerre volt bejelentve 100-200 ember, illetve bűnözők szereztek úgy magyar állampolgárságot, ami különböző előnyökkel jár az Európai Unióban.

Nos, a hvg.hu megtudta, a Legfőbb Ügyészség válaszolt Vadai Ágnesnek, és Polt Péter elismerte, voltak visszaélések az ügyben. Ahogy fogalmazott a válaszában, több száz ügyben indítottak nyomozást az egyszerűsített állampolgársági eljárás és fiktív lakcímbejelentések miatt. Utóbbi esetében kiderült, hogy az adott ingatlan tulajdonosai olyanokról adtak le fiktív adatokat, és szereztek számukra hatósági igazolványokat, akik nem is éltek rendeltetésszerűen Magyarországon. Január végéig 370 ügyben indult nyomozás, amiből 156 esetben már vádat is emeltek, illetve 106 esetben már a jogerős ítélet is megszületett. Mint kiderült, vagy nem is beszéltek magyarul azok, akik állampolgárságért folyamodtak, vagy olyan, magyarul beszélő jelent meg a konzulátuson, aki nem is magának kérte az állampolgárság megadását.