Tagadta a bűnösségét az az 56 éves karateedző, aki úgy felrúgott egy hétéves kisfiút július 11-én a szolnoki kalandparkban, hogy a gyermek a levegőben megpördülve a fejére esett – írta a 24.hu. A férfi azért bántalmazta a gyereket, mert nem akart felmenni a kalandpark mászó részére. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta: a gyanúsított nem ismerte el a bűnösségét a folytatólagos kihallgatása során. „Tagadta, hogy bármilyen – akár pszichikai, akár fizikai – sérelem okozására kiterjedt volna a szándéka” – fogalmazott az ügyész, hozzátéve, a gyereknek semmilyen sérülése nem keletkezett.
A megdöbbentő eset óriási felháborodást váltott ki országszerte. A Magyar Karate Szakszövetség a történtek után végleg eltiltotta a karateoktatástól A. Tibort, az edző egyesületét, a Yakuzák Sportegyesületet pedig kizárták a szervezetből. A férfit megfosztották a díjaitól, és a fekete övet sem viselheti tovább. A. Tibor július 17-én az egyesülete honlapján közzétett közleményében kért bocsánatot a történtek miatt.
Két nappal később Orbán Viktor miniszterelnök is reagált a hatalmas felháborodást kiváltó ügyre. Úgy fogalmazott: tűrhetetlen az, ami történt, és következményekért kiált. Mint mondta, nem fordulhat elő olyan, hogy egy felnőtt gyereket bántson, a kormánynak pedig az a dolga, hogy aki nem tud ennek a felelősségnek megfelelni, az ne szervezzen tábort. A Szolnoki Rendőrkapitányság július 29-én kiskorú veszélyeztetésével gyanúsította meg a karateedzőt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény után azonban újabb gyanúsítást közöltek a férfivel: a már korábban közölt kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése mellett súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A rendőrség augusztus közepén lezárta a nyomozást, és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé. Az vádemelésre szeptember végéig biztosan várni kell.