Az új budapesti ügyeleti rendszer nagy előnye az 1830-as hívószám bevezetése – ezt akkor kell hívni, ha „kisebb a baj”. Erre a feladatra kiképzett egészségügyi dolgozók veszik fel a telefont, akik triázsolnak, és eldöntik, milyen ellátásra van szüksége a telefonálónak. Nos, ezt tartja az új rendszer legnagyobb előnyének Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki pénteken Csató Gáborral, az Országos mentőszolgálat főigazgatójával a Bajcsy Zsilinszky Kórházban mutatta be az új rendszert.
Itt elhangzott, hogy összesen 28 felnőtt ellátási hely lesz Budapesten, illetve három olyan ügyelet, amely csak gyerekellátás végez, ami Takács Péter szerint azért újdonság, mert csak gyermekellátásra kijelölt ügyelet még nem volt a fővárosban.
Budapesten október 1-től tehát 15 helyszínen 28 ügyeleti ellátóhely, 3 speciális gyermekellátóhely és és 14 mobil ügyeleti egység lesz. Az ügyeleti pontok között kettő lesz olyan, ahol budapesti lakcímkártya nélkül is ellátják majd a betegeket: az egyik Pesten, a másik pedig Budán, de lesznek úgynevezett mozgó egységek is ott, ahol nincs rögzített ügyeleti pont. Összesen több, mint 40 egység lesz szolgálatban: vagy a kórházak sürgősségi osztályának közelében, vagy olyan helyeken, amelyek nehezebben elérhetőek – szögezte le az államtitkár, aki szerint az új ügyeleti rendszer hihetetlen előrelépés lesz Budapesten a régihez képest.
Takács Péter azt is elmondta, nincs olyan kormányzati szándék vagy utasítás, hogy az eddigi rendelési időket meg kellene változtatni, s azt üzente a budapesti alapellátóknak, hogy ne változtassák meg a délután 4-től 8-ig tartó rendeléseket, mert azok a budapesti életvitelhez vannak szabva. Közölte ugyanakkor, hogy a fiatalabb háziorvosok kezdenek rájönni, hogy jó pénzt kapnak az ügyeletért, ezért egyre többen vállalnak a kötelező kettőnél többet is. Hozzátette: nem emelik kettőről hatra a kötelező ügyeletek számát.
Csató Gábor azt közölte, hogy eddig 261 budapesti háziorvos jelentkezett ügyelni. Hozzátette: a rendszer indulásakor várhatók terheléses támadások. Ő azt ígérte, hogy a 1830-ra érkező hívásokat 30-40 másodpercen belül felveszik.