
Pénteken Veszprém 3. választókerületében tartott országjárást a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter és a párt helyi jelöltje, Rig Lajos – írja a 444.hu. Az eseményt Tapolcán egy utcafórum zárta, ahol több tucat ellentüntető jelent meg.
A portál szerint többségük a Fidesz pártirodájából jött ki, volt, aki bohócjelmezt viselt, de voltak ott a Betyárseregtől, és más volt jobbikosok is tüntettek.
Jakabékat és a tüntetőket rendőrsorfal választotta el, komolyabb incidens, némi kiabálást számítva nem történt. A portál részletes beszámolót ígért a későbbiekben.
A Jobbik vezetője mindenesetre már közösségi oldalán is posztolt az utcafórumról. Mint írja, a Fidesz kivezényelte az embereit, és döbbenetes volt látni, hogy gyerekeknek is végig kellett hallgatniuk, „ahogy önmagukból kivetkőzött felnőttek gyalázkodnak válogatott szitokszavakkal”.
Jakab Péter felidézte, hogy eközben (a homofób törvény kapcsán – a szerk.) Orbán arról beszél, hogy a gyerekeket meg kell védeni. – Ma nem sikerült megvédeni őket a felheccelt fideszesektől. Őszintén sajnáltam őket, hogy nyaralás helyett ma gyűlöletet kaptak a szüleiktől – állapította meg a politikus.