Tetőzés közeli szinten volt csütörtök kora délután a Duna Nagybajcsnál. „Vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés. A lakosságot továbbra is kérjük, hogy a munkálatokat ne hátráltassa fotózással, nézelődéssel a töltéseken és azok környékén!” – áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményében.
Mint írták, az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon. Ez azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, egyre halad lefelé a vízfolyásokon. A Duna a hazai szakaszon szinte mindenütt a III. fok szintjét meghaladóan tetőzik majd, Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a III. fok feletti vízállással. Csütörtökön napközben Nagybajcsnál, pénteken reggel várhatóan Komáromnál, este pedig Esztergomban lesz tetőzés. A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrben a III. fokozatnál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket (LNV) megközelítő vízállással.
– Az országban 41 település, valamint a főváros 7 szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margitszigeten – önállóan védekezik, de a vízügyes szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak. A déli országrészben, így például Bátán, illetve Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését.