
Egyértelműen a közös lista irányába tolja az ellenzéki pártokat a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által éjjel benyújtott javaslat amivel részben átírnák a választási szabályokat. Török Gábor szerint ez „tagadhatatlanul és vitathatatlanul egy színtiszta hatalomtechnikai trükközés”. A Political Capital pedig azt írta, mindaz, ami történt jól jelzi, hogy a Fidesz ha szükségét érzi, bármikor belenyúlhat a választási játékszabályokba.
A Magyar Hang is beszámolt róla, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes éjjel benyújtotta a választási törvények módosítását szolgáló javaslatát. Ennek a leginkább látványos eleme, hogy ezután egy párt csak akkor állíthat országos listás – vagyis gyűjthet szavazatokat pártként is –, ha legalább kilenc megyében és a fővárosban legkevesebb 50 egyéni jelöltet állít. Eddig ez a szám 27 volt.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi hat ellenzéki párt akkor van a legegyszerűbb helyzetben, ha a 106 egyéni jelöltet közösen indítják és így közös lesz a lista is. Ekkor nyilván csúcsra pöröghet a már eddig is állandóan hangoztatott kormányzati kommunikáció, miszerint Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére és minden formáció „összegyurcsányozódik”. Egyébként még az is működőképes lehet – ami ugyancsak felmerült korábban –, hogy két listán indulnak és 53-53 jelöltet indítanak, ez már nyilván komolyabb koordinációt igényel.
A Political Capital elemzése szerint ha van párt, akinek nagyon kellemetlen a módosító, az a Kétfarkú Kutya Párt. Eleve azt tervezték, hogy az önálló listájuk érdekében csak 27 olyan helyen indítanak jelöltet, ahol a legkevésbé zavarnak be az ellenzéki együttműködésbe. Most viszont már az önálló listájukhoz 50 jelöltre lehet szükségük. Ha ez a feltétel eltántorítja a Kutya Pártot az önálló indulástól, az egyébként aligha a Fidesznek kedvez.
Az elemzőcég emellett arra jutott a kormány céljait vizsgálva, az egyik lehetőség, hogy ezzel a húzással még inkább abba az irányba tereljék az ellenzéket, hogy egyetlen közös listán induljanak, abban bízva, hogy Gyurcsány Ferenc taszító ereje tömegeket tart távol majd a szavazástól. Az utóbbi másfél év választásainak tapasztalatai azonban nem igazán igazolják ezt a várakozást. Felvetették ugyanakkor azt is, hogy „ez a módosító még csak valaminek a kezdete, amit egy későbbi módosítás során érthetünk csak meg”.
Török Gábor a nyugat.hu-nak adott interjújában is úgy vélte, ez a módosítás azért születik, hogy megvalósuljon az, amit a kormányoldal már korábban is vizionált: az ellenzék, ha az egyéni választókörzetekben mindenhol egy jelöltet akar állítani, csak egy közös listán indulhasson a választáson. – Valójában tehát a kolbászt – amiről korábban már beszélt is – most maga Orbán Viktor tölti be – fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy ez a módosítás másfél évvel a választás előtt „tagadhatatlanul és vitathatatlanul egy színtiszta hatalomtechnikai trükközés”.
Az elemző szerint az biztos, hogy a kormányoldal azért terjeszti be ezt a módosítást, mert azt reméli, hogy ettől kedvezőbb lesz a helyzete a választáson. Ez azonban egyáltalán nem biztos: a közös lista mellett és ellen eddig is szóltak már érvek, nem merném azt állítani, hogy az ellenzék számára a közös lista rosszabb, mint a több listás megoldás.