
Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében – írja a Magyar Nemzet. A minimálbér jelenleg 149 ezer, a szakmunkás bérminimum pedig 195 ezer forint; ha 8 százalékos emelés lesz, akkor jövőre 161 ezer forint lehet a minimálbér, és 210 600 forint a bérminimum.
A lap úgy tudja, hogy a kormány csak akkor hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, ha a képviseletek ezt maguk kezdeményezik. Álláspontjuk szerint ugyanis a szociális partnereknek kell egyezségre jutniuk.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a cikkben megerősítette, hiába teljesített a vártnál jobban a magyar gazdaság, a munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól.
Korábban Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke nemrég még azt mondta, hogy ők legalább 10 százalékost emelést szeretnének. Akkor arról is beszélt, hogy a kormány is indokoltnak tartaná, ha újratárgyalnák a 2019-2020-as bérmegállapodás jövő évre eső részét.