A felmérés nem túl meglepő módon arra is rákérdezett, lehet-e kapcsolat a főpolgármester és Gyurcsány Ferenc között.
Belföld
A kutyapárt kampányával és egy lófejet ábrázoló maszkkal van problémájuk.
A brit miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a magyar szurkolók viselkedését. Szijjártó Péter pedig arról posztolt, korábban az angol szurkolók is kifütyülték az olasz himnuszt az Eb-döntőn.
Megtudtuk, hogy a miniszterek mennyiszer használták a rendőrség járműveit.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „vérlázító koncepciós eljárásról” van szó.
Dobrev Klárán kívül 60-an indulnak DK-s színekben az előválasztáson.
A vádirat szerint rendszeresen követettek el vesztegetési cselekményeket.
Ugyanakkor közölte: most megint nem lesz egy ideig, ám addig is gyűjti az információkat.
Nőtt a kórházban lévő betegek száma is.
Arra is kitért, jó tanuló borsodi, nógrádi, és Heves megyei középiskolásokat hívtak meg a csütörtök esti meccsre.
Horváth Ákosnak esze ágában sincs visszalépni.
A DK egy helyi tagja egy hangfelvételen arról beszélt: a Fidesz szavazókat küld, hogy az MSZP-s Papp Ildikóra szavazzanak.
Szerintük nincs hatályban olyan jogszabályi rendelkezés, amely a koronavírus elleni védettség igazolását a kollégiumi férőhelyek igénybevételének feltételeként írja elő.
A József Attila-díjas magyar íróval beszélgettünk a választók hergeléséről, élhetetlenné tevésről, morálisan épekről és a barbárok öröméről. Interjú!
Felhő lesz az égen, de esővel nem kell számolni.