A miniszterelnök aláhúzta: Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak.
Belföld
Az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök tanácsadójaként dolgozó szociológussal a kormányfőről is beszélgettünk.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között várható, de a tartósan felhős, párás részeken pár fokkal hidegebb lesz az idő.
Nincs alapjuk az olyan aggodalmaknak, hogy a maszk viselése károsítja a szív- és tüdőműködést.
A tűzoltók már eloltották a tüzet, egy emberhez füstmérgezés gyanúja miatt mentőt hívtak.
A kötelező karantén idejét tölti a kereszténydemokrata politikus.
A miniszter szerint limitált számban még ebben az évben megkezdődhet Európában az oltás.
Jelentősen megemelhetik az ezer négyzetméter feletti ingatlanok adóját a kormányzati elvonások miatt.
A végrehajtási rendelettel orvosolhatják a fő problémákat. Eközben alkotmányjogi panaszt készül beadni a Magyar Orvosi Kamara a törvény miatt.
Michael Roth arról is beszélt, nem lenne okos dolog tőle, ha elmondaná véleményét a magyar és lengyel ellenállásról.
Azt is elmondta, hogy a Covid-19 „veszélyessége kétségtelen”, egyúttal dicsérte a kormány kommunikációját.
Miután Parragh László kamarai elnök azt javasolta a kormánynak, hogy a kkv-szektorban engedje el teljesen az iparűzési adót, ami ellehetetlenítené az önkormányzatokat.
A gyerekeknek szóló online tananyagsorozat célja, hogy képesek legyenek elkülöníteni a valós és megtévesztő információkat.
Balogh Csaba a közösségi oldalán jelentette be a döntést, új helyetteseket is megnevezett.
Az adománykuponok eladásából befolyó összeget a Tesco teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezetnek adja.