Hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda.
Cikklapozó
David Bowieról, a menekültellenességről és a hetvenes évek amerikai művészelitjéről is kérdeztük a világhírű festőt, Samuel Havadtoy-t. A teljes interjú.
Nagyobb lehetne a biztonság, ha megerősítenék az ellenőrző hatóságot.
Kérdés, hogy az európai parlamenti választás elhozza-e azt az áttörést, amit a miniszterelnök remél.
A migránsügyet dagasztják tovább a helyi közügyek megvitatása helyett.
Harminchárom évvel ezelőtt rendezte meg Bob Geldof a valaha volt legnagyobb jótékonysági rendezvényét, a Live Aid szuperkoncertet.
Az év legkínosabb „haknija” után beindult az idei Sziget. Fotógalériával egybekötött beszámoló a fesztivál első két napjáról.
A jobboldali értelmiségi holdudvarból kapott kemény kritikát az a rendeletmódosító, amely szerint a jövőben nem indulna képzés társadalmi nemek tanulmánya szakon.
A felbujtásával gyanúsított 37 éves személyt a nyomozati bíró döntése alapján előzetes letartóztatásba helyezték, óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.
Egyre több jel mutat arra, hogy az intézményvezetői pályáztatásokat a Fidesz a saját embereinek a helyzetbe hozására használja.
Berlinbe és Nürnbergbe sem ment el a reggeli járat, és egy esti brüsszeli gépet is töröltek. Érdemes lesz mindenkinek tájékozódnia utazás előtt.
A magyar küldöttség a medencében három érmet szerzett csütörtök délután, az Eb alatt összesen kilencet.