Vannak novelláskötetek, amelyekben a történetek közti összefüggés miatt érdemes a sorrendet tartani. Máskülönben könnyen lemaradunk olyasmiről, amit egy korábbi elbeszélés már tisztázott. Nem fogjuk érteni, egy adott szereplő mit miért tesz, vagy észre sem veszünk egy olyan utalást, aminek jelentősége lehet. Fehér Enikő bemutatkozó kötete esetében ennél rendhagyóbb a helyzet. Érdemes ugyanis sorrendben haladnunk, de számos elem csak egy későbbi ponton kerül majd a helyére. Olyasfajta kirakós Az analóg ember, mely ugyanakkor nem ígéri előre, hogy minden titokra fény derül majd. Sőt, nem is feltétlenül keressük elvarázsolt, szürreális történeteiben az értelmet. Mégis érdemesebb hagynunk, hogy a sötétben tapogatózzunk.
Akadnak persze földhözragadtabb sztorik is. Meg olyanok, amelyekben a madaraihoz hasonuló, megtermett ketrecben új otthonra találó idős néniről hallunk. Vagy a párizsi szakiról, aki az emlékeinket fotózza. Továbbá a tablettáról, amelyet bevéve a csalódott szerelmes otthonában váratlanul egy őt pesztráló idős asszony bukkan fel.
A kötet ajánlójában Bánki Éva referenciaként Kafkát, Krasznahorkait és Tar Sándort említi. Az utóbbitól származik a bevezető mottó is: „Aztán arra gondolt, hogy tulajdonképpen még előtte az egész élet, és ettől meg kell bolondulni.” Az 1997-es születésű szerzőre kétségkívül igaz lehet, de igazodik-e a könyv hangulatához is? Bánki szintén említi Esti Kornélt, és hozzá hasonló figura lesz Fekete Izsák, Az analóg ember novelláinak visszatérő szereplője. Titokzatos alak, aki nagy, fekete kabátjában járja a várost, csöndes búskomorságába rejtőzik, de azért jó szóval és meleg ebéddel támogatja a nyugdíjasokat. Fekete Izsák időnként nem is tudja, mit sirat, csak azt, hogy képtelen megállni, folyamatosan menekülnie kell.
A kötetet nyitó fiktív életútinterjú talán azon kevés szövegek egyike, amelyiket érdemesebb a végére hagyni. Legalábbis az első benyomás érdekében: a későbbiekben ugyanis jóval erőteljesebb, izgalmasabb szövegeket találunk. Az eleje felé például a Fekete Izsák leköltözik vidékre, és a Nénitabletta rögtön emlékezetes kettős. Ezekben találkozhatunk is a fent említett különös figurákkal. De a könyv legjobbja talán a Kasztília hercegnője, mely hatásosan játszik a szerepek bizonytalanságával, felcserélhetőségével. És testbe-lélekbe zártságunk örök fájdalmával, magányosságával. Valóban Az analóg ember legszebb darabja.
A kötetkoncepciónak eközben eredeti eszköze, hogy számos dologról csak utólag értesülünk, később kerülnek a helyükre egyes elemek. Ami pedig arra sarkall bennünket, hogy rögtön visszatérjünk nem sokkal korábban olvasott novellákhoz. (Ritka jelenség!) Lehet, érdemes a jövőben ráerősíteni az olyan elvontabb szövegekre is, mint a korábban lapunkban is közölt A semmi felfalja az álmokat. Fekete Izsák enigmatikussága is izgatja persze a fantáziát, de a kötetből jobban megmaradnak talán az extravagánsabb karakterek, főleg a mesterien felrajzolt idős asszonyok. A szerzőnek láthatóan utóbbiak felskicceléséhez különsen jó érzéke van. Érdemes lesz várni, merre lép tovább innen a jövőbeli második kötet.
Fehér Enikő: Az analóg ember. Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., 2023. 3990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2024/19. számában jelent meg május 10-én.
