
Öt országban – Németország, Írország, Svédország, Belgium és Hollandia – sztrájkolnak a Ryanair pilótái, akik azt szeretnék elérni, emeljenek a fizetésükön, illetve javítsanak a munkakörülményeiken. A fapados légitársaság vezetősége ugyanakkor erről hallani sem akar, korábban közölték, semmiféle emelésről nem lehet szó.
A brit közszolgálati BBC információi szerint emiatt eddig mintegy négyszáz járatot töröltek, s nagyjából 50 ezer ember nem tud elutazni pénteken. A légitársaság közleménye szerint a szombati foglalások 85 százalékát tudják teljesíteni, és a pénteken járatukról lemaradtaknak is biztosítanak helyet, hogy el tudjanak utazni a kívánt célállomásukra.
Az elvileg 24 órás munkabeszüntetés magyarországi járatokat is érint. A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint az ír fapados légitársaság pénteken 21 budapesti járatot üzemeltet, ezek közül eddig hármat töröltek. Nem indult el reggel a 197-es járat Berlinbe, a 220-as Nürnbergbe, illetve a menetrend szerint 20.20-kor induló 8415-ös járat Brüsszel-Charleroi-ra.
A Wizz Air és a Ryanair is szorulhat a botrányok miatt
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal.
Európa legnagyobb fapados társaságának munkatársai az elmúlt időszakban többször sztrájkoltak már. A tavaly karácsony előtti masszív munkabeszüntetések hatására először sikerült harminc év után elérni, hogy az ír társaság engedélyezte a szakszervezetek alakítását. Legutóbb egyébként júliusban volt egy 48 órás sztrájk, amikor a belga, spanyol és portugál fedélzeti dolgozók tüntettek. Akkor háromszáz járatot töröltek.
A szakszervezetek egyébként ezúttal többek között azt szeretnék elérni, hogy egy adott munkatársra annak az adott országnak a törvényei vonatkozzanak, ahol őt helyileg alkalmazzák, s ne az írországi jogszabályok. A Ryanair szerint a sztrájk azért is indokolatlan, mert náluk a pilóták többet keresnek, mint más fapados társaságnál.
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.