Ilyen még nem fordult elő az EU tagállamain kívül Izlandot, Liechtensteint és Norvégiát tömörítő együttműködési szervezet történetében.
Cikklapozó
Franciaország nem fogja megengedni, hogy a La Manche csatorna temetővé váljon – mondta Emmanuel Macron kettejük tárgyalása után.
Szakadozik, csökken a felhőzet csütörtökön, ugyanakkor jó eséllyel az Északi-középhegység területén egész nap borult, párás idő lesz a jellemző.
Ötven évvel ezelőtt, 1971. november 25-én mutatták be Huszárik Zoltán csodálatos Szindbádját. Újranéztük a filmet.
Azt is elárulta a miniszterelnök-jelölt, hogy mennyit kért Bige László nagyvállalkozótól az ellenzék kampánya számára.
Ma jelenik meg a sorozat harmadik része. Azt mondom: kötelező elolvasni és megosztani. Csak, hogy ne feledjük: valójában mennyire számít nekik minden élet.
Az üzletember egyelőre nem nyilatkozott.
Ugyanez érvényes a szállodákban, vendéglátóhelyeken, diszkókban, tömeges nyilvános eseményeken is.
Az OTP vezérigazgatója kezdeményezte az egyeztetést az RTL Klub információi szerint.
A miniszterelnök elmondta, hogy mire van szükség egy komoly választási győzelemhez.
Az észak-franciaországi Calais kikötővárosból megpróbáltak átjutni a szemközti brit partokra.
Június elsejéig hosszabbítanák a veszélyhelyzetet, a választás is ennek idejére esik majd.