562 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 47-en vannak lélegeztetőgépen.
Cikklapozó
Országos időjárás-előrejelzés vasárnap estig.
Az olimpiai bajnok Weisz Richárd civilben a Japán Kávéház tulajdonosa volt, de dolgozott cirkuszigazgatóként is. Afférjai is legendásak voltak, még Hajós Alfréddal is összeverekedett.
„Figyelj, már nem vagyunk fiatalok. És itt van ez az egész. Omlik össze minden, a civilizációnak, amit ismertünk, vége.”
A Békeidő szereplőiben végig ott munkál a feszültség, várva, hogy kirobbanjon, és végre számon lehessen kérni a másikon, hogy mer úgy beszélni velünk, ahogy.
Giuseppe Conte most először nem interneten, hanem a római kormánypalota udvarán tartotta tájékoztatóját, újságírók jelentében. A jobboldali ellenzéket és a Liga pártját vezető Matteo Salvini úgy reagált, az olaszok türelme elfogyott.
Vasárnaptól csak szúrópróbaszerűen ellenőriznek majd, s ha jól alakulnak a dolgok, június 15-től teljesen megnyitják a határaikat nyugati szomszédunknál.
Nem mindennapi innovációval jelentkezett a Magyarországi Evangélikus Egyház: virtuális futballkupát rendeztek püspökökkel, a kommentátor pedig Gundel Takács Gábor volt.
A 33 éves gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Angela Merkel közben arról beszélt: tisztelni, becsülni és támogatni kell a szabadon végzett újságírói munkát.
A kereskedelmi műholdakat is használó új „csillagháborús” program szerves része lesz az amerikai haderő új generációs, valamennyi fegyvernem kommunikációját egy platformon összekapcsoló egységes rendszerének, de a NATO harcászati kommunikációs hálózatával is kompatibilis lenne.
A Párbeszéd társelnöke egyúttal átcsoportosítaná az egészségügyi dolgozóknak az államtitkárok 35 százalékos béremelését.