Szerdán a fogdából hívta össze a III. kerületi képviselő-testület alakuló ülését Kiss László óbudai polgármester, akit júniusban újraválasztották, ám augusztusban letartóztatták vesztegetés vádjával – számolt be róla a 444.hu, akik a meghívóról a Kétfarkú Kutya Párttól értesültek. Az alakuló ülést jövő hét hétfőre hívta össze a kerületvezető, ám miután ő nem lesz jelen, azt a testület korelnöke fogja levezetni.
A dokumentum alján Bots Dénes jegyző pecsétje szerepel, aki azt is odaírta kézzel, hogy tanúsítja, hogy Kiss László október 2-án előtte írta azt alá a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos helyiségében. Az alakuló ülésen szó lesz az új alpolgármesterek megválasztásáról is, a 444 szerint a jelöltek a következők: Zábó Attila, az óbudai DK elnöke, Béres András a Párbeszédtől, az LMP-s Burján Ferenc és Őri László, aki a szintén a vesztegetés gyanújával letartóztatott korábbi alpolgármesteren, Czeglédy Gergőn kívül az egyetlen MSZP-s tag az új testületben.
Kiss László letartóztatását egyébként szeptember közepén meg is hosszabbították egészen december 16-ig.