Talán van az a helyzet, amikor az ember már a kérdéseket sem akarja a hallani, ha nem ő írta össze őket.
Cikklapozó
Több mint százan vettek részt a Radikális Európai Demokraták nevű szervezet Stop Orbán néven meghirdetett demonstráción.
A Gundel a régi elvtársaknak is a kedvence volt. Az Orbán-menü valódi árát most a mi számlánkhoz írják.
A szervezés teljesen a Deutsch család kezébe került, akik nem álltak itt meg, már az atlétikai vb-t is célba vették. Össze is különböztek Fürjes Balázzsal.
Aki nem érti, miként szép egy bor, kóstolja meg üstöllést Lelovits Tamás 2015-ös villányi syrah-ját, és személyes szótára máris gazdagabb lesz egy pompás kifejezéssel.
Tüntetést tartanak ma délután Brüsszelben az Orbán-kormány ellen, az Ujhelyi István-féle Radikális Európai Demokraták (RED) szervezésében.
Szeged, Salgótarján és Dombóvár után döntöttek így.
Nemzetközi elfogatóparancs van érvényben Olosz Gergellyel szemben.
Csak az elmúlt két hónapban ötvenkét volt Simicska-cég indult el Mészáros Lőrinc irányába.
Rekord hosszúságú a várólista.
Finoman szólva is meghökkentő, egyúttal veszélyes formáját választotta egy fiatal a „megbékélés” szimbolizálásához.
Kedden adják át követeléseiket a szakszervezetek a kormánynak. Január 19-én biztos lesz demonstráció, ám a sztrájk megszervezéséhez még idő kell.